Gálán köszöntötték a friss Nobel-díjasokat Stockholmban

2021. december 10. - 20:15 | Tech

Tizenegy friss Nobel-díjast köszöntöttek pénteken a hagyományosan Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én, Stockholmban megrendezett gálán, amelyen a svéd királyi család is részt vett.

Gálán köszöntötték a friss Nobel-díjasokat Stockholmban
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A koronavírus-járvány miatt idén már második éve döntött úgy az ünnepséget szervező Nobel Alapítvány, hogy a díjazottak személyes részvétele nélkül rendezik meg a ceremóniát, amelyet online is közvetítettek. A korábban megszokott több mint ezer fős közönség helyett is mindössze körülbelül 250-en ültek a nézőtéren.

Rendes körülmények között a Nobel-díjakat Stockholmban adják át a díjazottaknak, a Nobel-békedíj kivételével, amelyet Oslóban vehetnek át.

A Nobel Alapítvány azonban már szeptemberben bejelentette, hogy az idei Nobel-díjasok saját hazájukban kapják meg a díjukat, és a stockholmi ünnepségen csak a helyi közönség vesz rész. Az idei Nobel-díjasok nevét októberben hozták nyilvánosságra.

Az irodalmi Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah tanzániai író kedden vehette át az elismerést Londonban. A stockholmi ceremónián a svéd író, Ellen Mattson, a Svéd Akadémia tagja méltatta a Nagy-Britanniában élő 72 éves szerző életművét.

Gurnah művei mindig arról szólnak, hogyan veszíti el valaki a helyét a világban, és kell új helyet találnia. A szerzőnek sikerül az egyes sorsok egyediségét ábrázolnia és érthetővé tennie - emelte ki Mattson.

Abdulrazak Gurnah 1948-ban Zanzibáron született, ott töltötte gyerekkorát. Az 1960-as évek végén menekültként érkezett Angliába. 1984-ig nem is térhetett vissza Zanzibárra. Közelmúltbéli visszavonulásáig a canterburyi Kenti Egyetem tanára volt, angolt és posztkoloniális irodalmat tanított. Tíz regénye és több elbeszélése jelent meg, műveit angolul írja.

Az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapta.

A fizikai Nobel-díjat a komplex fizikai rendszerek megértésében elért úttörő eredményeiért három tudós, az amerikai-japán Syukuro Manabe, a német Klaus Hasselmann és az olasz Giorgio Parisi vehette át a stockholmi gála előtt.

A kémiai Nobel-díjjal az aszimmetrikus organokatalízis kifejlesztéséért Benjamin List német és David MacMillan amerikai tudós eredményit ismerték el.

A közgazdasági Nobel-emlékdíjat három, az Egyesült Államokban dolgozó professzor, a kanadai David Card, valamint az amerikai Joshua D. Angrist és a holland Guido W. Imbens vehette át.

(MTI)

Címkék: Nobel-díj