Gašpar feljelentést tett, mert szerinte épp arra készülnek, hogy bemártsák

2020. november 4. - 14:07 | Belföld

Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány feljelentést tett a Speciális Ügyészségen Bernard Slobodník és más személyek ellen. Slobodník egykor a NAKA pénzügyi egységét vezette.

Gašpar feljelentést tett, mert szerinte épp arra készülnek, hogy bemártsák

Gašpar az ügyészségről távozóban annyit közölt, hogy feljelentést tett az említettek ellen, akik szerinte arra készülnek, hogy besározzák az ő nevét.

Az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozott a Speciális Ügyészség szóvivője, Jana Tökölyová sem.

Bernard Slobodníkot a múlt héten hallgatták ki Bazinban (Pezinok). Korábban Ľudovít Makó, a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának korábbi, letartóztatott igazgatója tanúvallomásában bizonyos ügyekkel kapcsolatban az ő nevét is említette. Makót, aki állítólag együttműködik a rendőrséggel, a pozsonyi alvilággal való együttműködéssel, továbbá zsarolással és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják.

Slobodníkot a Topky.sk szerint súlyos gazdasági bűncselekményekkel összefüggésben hallgatták ki. Az ügyészségen akkor jelen volt Daniel Lipšic ügyvéd is, aki a Markízának megerősítette, hogy Slobodníkot képviseli. Ő elmondta, hogy Slobodníkot tanúként és nem gyanúsítottként hallgatták ki.

Hozzátette, hogy eljött az ideje, hogy kifogják a nagy halakat és hogy örül annak, hogy akadnak emberek, akik hajlandóak ebben együttműködni a rendőrséggel. Egyebet nem árult el, azt viszont cáfolta, hogy a vallomása Makóval függne össze.

Slobodník tavaly nyáron távozott a NAKA-tól, miután a neve felbukkant a Threema-üzenetekben, és akkoriban kapcsolatba hozták az albán maffiával.

2015-ben kiderült, hogy egykor 10 ezer eurót adományozott a Smernek, és miután a Smer 2012-ben újra kormányra került, civilből tért vissza a rendőrséghez, majd először a Nemzeti Korrupcióellenes Egység közép-szlovákiai igazgatójává, később pedig a pénzügyi rendőrség vezetőjévé nevezték ki.

Daniel Lipšic akkoriban a Nova parlamenti képviselőjeként akkoriban meg is jegyezte, hogy abszurd, hogy a pénzügyi rendőrséget egy olyan személy vezeti, aki a Smer egyik legnagyobb adományozója és volt tagja, majd lemondásra szólította fel. Ma pedig az ügyvédje.

(TASR/Denník N/Tvnoviny/Topky)