Gašpar, Hraško és Krajmer kis híján maradt a sitten. Az egyik bíró nem úgy gondolkodott, mint a többi

2022. január 4. - 08:04 | Belföld

November elején került szabadlábra öt korábbi magas rangú rendőr, köztük Tibor Gašpar volt országos rendőrkapitány, Peter Hraško, a NAKA egykori igazgatója és Róbert Krajmer, a NAKA korrupcióellenes részlegének korábbi vezetője, akik a Tisztítótűz (Očistec) nevű nyomozás vádlottjai. Kiderült azonban, hogy a háromtagú szenátusból egy bíró benntartotta volna őket, és közben az ominózus, vadászházban készült felvételeket hozta fel érvként, melyek egyikén a nyomozás bizonyos gyanúsítottjainak ügyvédei Robert Kaliňák volt belügyinisztert instruálták a tanúként történt kihallgatása előtt.

Gašpar, Hraško és Krajmer kis híján maradt a sitten. Az egyik bíró nem úgy gondolkodott, mint a többi

A Tisztítótűz fedőnevű nyomozás tárgya a rendőrségen belüli bűnszervezet, amelyet a gyanú szerint Norbert Bödör nyitrai oligarcha és Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány irányított. A gyanúsítottak már tavaly óta vizsgálati fogságban ültek, a bíróságok pedig egészen novemberig indokoltnak látták, hogy azt meghosszabbítsák számukra.

Novemberben a Legfelsőbb Bíróság Peter Hatala elnök, illetve Peter Štift és Martin Bargel tagok alkotta szenátusa döntött jogerősen arról, hogy már szabadlábra kerülhetnek, noha mint kiderült, 2:1 arányban. Štift volt az közülük, aki különvéleményt fogalmazott meg a másik két bíróval szemben - írta meg az Aktuality.sk.

Szerinte ugyanis minimálisan Gašpar és Milan Mihálik korábbi NAKA-s tisztviselő esetében is súlya lehetett a csiffári vadászházban elhangzottaknak, ugyanis az ő ügyvédeik, Marek Para, illetve Gašpar fia, Pavol Gašpar jelen voltak ott Robert Fico Smer-elnökkel és Robert Kaliňákkal egyetemben, miközben a vendéglátójuk Norbert Bödör apja, Miroslav volt.

Egy alkalommal a két ügyvéd Kaliňákot instruálta a Tisztítótűz-ügyben történt kihallgatása előtt, de legalábbis beszélgetésükből ez jött le. Peter Štift érvelése szerint ez nemcsak hogy növeli a nyomozás befolyásolásával kapcsolatos kételyeket, hanem egyenesen ilyen jelleget ölt. A másik bíró ezzel nem értett egyet, különvéleményében viszont Štift megjegyezte, hogy a tanúra történt közvetlen ráhatásról van szó, és nem számít, hogy nem maga a gyanúsított tett így, mivel az ügyvédjeikről van szó, aki a gyanúsított nevében cselekszik.

A másik két bíró, illetve a Specializált Büntetőbíróság bírója, Rastislav Stieranka viszont azon a véleményen volt, hogy a gyanúsítottnak nem kellett tudnia, hogy az ügyvédje így cselekszik, így közvetlenül nem is vett részt az ügy befolyásolásában. Štift szerint ugyanakkor ez nagyon leszűkítő értelmezés és helytelennek tartja.

Rámutatott arra is, hogy a felvételekből az is kiderül, hogy a Tisztítótűz-ügyben feltárt bűncselekmények kapcsán alapvető fontosságú információkkal szolgáló személyek hiteltelenítésére fejtenek ki igyekezetet "egy harmadik személy mediális szereplésein keresztül". Itt az Aktuality.sk szerint Robert Fico sajtónyilatkozataira utal a bíró, melyben többször is kétségbe vonja az egyik legfontosabb együttműködő tanú, Ľudovít Makó szavahihetőségét.

Többen, köztük a Legfőbb Ügyészség is kétségbe vonja, hogy a felvételek bizonyítékként használhatók fel, Peter Štift szerint viszont a vizsgálati fogságról történő döntéshozatalkor igen, noha magukról a bűntényekről történő ítéletnél ez már nem automatikus.

A vadászházbeli felvételeket orvvadászat leleplezése céljából készítették, bírói engedéllyel, és a hivatalos verzió szerint véletlenül bukkantak a vadászházban Ficóékra. Az orvvadászat ügyében történt nyomozást időközben a nyitrai ügyészség megszüntette.

Štift bíró még arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tisztítótűz-ügyével kapcsolatban történt nyomozás lezárása után sem automatikus, hogy a gyanúsítottak vizsgálati fogsága indokolatlanná válik. Szerinte ugyanis teljesülnek a vizsgálati fogság feltételei, többek között az is, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésével meghiúsulhat, de legalábbis jelentős mértékben nehezedik a büntetőeljárás céljának elérése.

(Aktuality.sk)