Gašpar Saková mellett a cseh belügyminiszter tanácsadója is lesz

2018. augusztus 17. - 17:55 | Belföld

Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány nemcsak Denisa Saková szlovák, hanem Jan Hamáček cseh belügyminiszter mellett is a tanácsadóként fog dolgozni. Ezt az információt Petar Lazarov belügyi szóvivő is megerősítette. Gašpar erről a Parlamenti Lapoknak is beszélt, és nem zárta ki a további politikai tevékenységét sem.

„Jan Hamáček cseh belügyminiszter is megszólított, akivel már megegyeztünk, tanácsadóként fogok dolgozni neki” – nyilatkozta Gašpar, hozzátéve: egyes médiatermékek esetében üdvözölné az objektívabb állásfoglalást a személyét és a munkáját illetően. A személyét ért támadásokat célzatosnak tartja.

Saková miniszter asszonynak főleg belbiztonsági kérdésekben, illetve a rendőrség struktúráját érintő, rendszerszintű változások kérdésében fog tanácsokat nyújtani.

A volt rendőrfőkapitány nem zárja ki a további politikai tevékenységét sem. Az eddigi tapasztalataiból kiindulva úgy érzi, hogy a nézetei megalapozottak és hogy sokan egyetértenek vele. Azt még nem árulta el, hogy a regionális, vagy az úgynevezett nagypolitikába készül-e belépni. „Azt akarom, hogy Szlovákia biztonságos legyen, és hogy teljesüljenek a biztonságról alkotott elképzeléseim” – mondta Gašpar, hozzátéve: Szlovákiában sok emberrel találkozik, akik azt kérdezik tőle, miért adta fel.

Gašpar május végéig állt a rendőrség élén. Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová halála után a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés által szervezett tüntetések egyik fő követelése az volt, hogy Tibor Gašpar távozzon a tisztségéből. Az akkori rendőrfőkapitány ezt visszautasította, és a Robert Kaliňák helyére lépő belügyminiszter, Tomáš Drucker sem tudta leváltani őt. Drucker lemondását követően Peter Pellegrini kormányfő, aki ideiglenesen a belügyi tárcát is vezette, beharangozta, hogy Gašpar csak május végéig marad a helyén. Denisa Saková, az új belügyminiszter ezt követően bejelentette, hogy Gašpar utódja Milan Lučanský lesz.

TASR