A gasztroszektorban vállalkozók kijelentették, akkor is kinyitnak, ha a kormány nem ad rá engedélyt

2021. december 20. - 22:14 | Belföld

Hétfőn a vendéglősök tüntettek Pozsonyban, nyitást követeltek, és három kormánypárt már hajlik is arra, hogy ellentétben a múlt héten elfogadott szabályokkal, karácsonytól minden vendéglő kinyithasson. Az SaS, a Sme rodina és a Za ľudí már a nyitás mellett van, az OĽaNO még vonakodik.

A gasztroszektorban vállalkozók kijelentették, akkor is kinyitnak, ha a kormány nem ad rá engedélyt
Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele

„A kormánynak holnap (kedden) kell üléseznie, ezért úgy gondoljuk, hogy ez a támogatás nem marad a közösségi oldalak státuszának szintjén” – írja a szövetség a közösségi oldalon.

A vállalkozók a múlt héten öt „túlélési feltételt” fogalmaztak meg.

A következőket kérték:

- Kérték, hogy OP-rezsimben (oltottak és gyógyultak) kinyithassanak.

- Kérték, hogy az idegenforgalom területén vállalkozók az állandó költségek kifizetéséhez kapjanak segítséget.

- Az adó csökkentése 10 százalékra a vállalkozások és szállodák újraindítása érdekében.

- Világos szabályok az idegenforgalmi ágazat megkülönböztetése nélkül.

- A szövetség szerint a bevétel visszaesése eseténa a 3B elsősegélynyújtási intézkedés sem elegendő. Ez azoknak a vállalkozóknak fontos, akik korlátozott üzemmódban működnek, de alacsony az értékesítésük. Kifogásolják azt is, hogy a támogatás nem vonatkozik az 50 fő feletti cégekre, és nem fedezi a bérek 100 százalékát.

„A mai napon nemcsak Richard Sulíktól, hanem más miniszterektől és Boris Kollár házelnöktől is sikerült támogatást szereznünk”

– írja a szövetség a közösségi oldalon.

Sulík a közösségi oldalon azt írta, hogy öt kérésből három azonnal teljesíthető, és mindegyiket támogatja. Felszólalt az éttermek megnyitása és a kompenzáció mellett. Azt is írta, hogy „józan észre van szükség a további lépésekhez".

„A negyedik követelmény az áfacsökkentés, amit én is támogatok, de nem lehet azonnal végrehajtani”

– írta Sulík, majd az ötödik kérés pontosítását kérte a gasztroszektor képviselőitől.

Boris Kollár kijelentette: a gasztronómiát és a turizmust segítheti, ha december 25-től OP-rezsimben engedélyezik a nyitást. Akkor nyitnak ki a hotelek és azok éttermei, melyek a szálloda lakóit szolgálhatják majd ki. Kollár üdvözli a vállalkozók mai kezdeményezését.

A tiltakozó vállalkozók azt is bejelentették, hogy ha az állam nem tesz eleget az igényeiknek, akkor annak ellenére is tartanak egy rövid tiltakozó étteremnyitást.

Eduard Heger miniszterelnök hétfőn este a turisztikai szektor képviselőivel is találkozott. „Ezen a ponton kulcsfontosságú a gasztronómiai és turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozók kompenzációjának és támogatási programjainak a kezelése. Beszéltünk a covid-automatához való újbóli visszatérésről is. Itt meg kell említeni, hogy ezzel meg kell várnunk az omikron variánst illető adatokat” – írta a miniszterelnök.

A kormányfő szerdára munkaértekezletet hívott össze a gasztronómia és a turizmus, valamint az egészségügyi, gazdasági, pénzügyi, közlekedési és munkaügyi tárca képviselőinek részvételével.

(dennikn.sk)