Gattuso távozik a Milantól

2019. május 28. - 10:53 | Sport

Távozik posztjáról Gennaro Gattuso, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Gattuso távozik a Milantól
Fotó: AP/Luca Bruno

A 41 éves szakember maga jelentette be kedden, hogy bár szerződéséből még két év van hátra, nem folytatja a munkát a piros-feketéknél.

A játékosként 2006-ban világbajnok, a Milannal kétszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályás 2017 novemberében ült le a kispadra, irányításával a csapat 82 mérkőzésen 40 győzelmet ért el 22 döntetlen és 20 vereség mellett.

A Milan az ötödik helyen fejezte be a Serie A 2018/19-es idényét, így a következő szezonban az Európa-ligában lesz érdekelt.

(MTI)