Gazdaságszociológusok tárgyaltak a határ menti fejlesztések hatásairól

2017. július 12. - 18:38 | Régió

Közös munkamegbeszélést tartott a budapesti Civitas Europica Centralis (CEC) Alapítvány és a somorjai FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (FKI), amelyen a két intézet által, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló kutatási projekt keretében elvégzett „terepmunkák” (mélyinterjúk) főbb tapasztalatait összegezték a szakemberek.

A közös projekt célja, hogy gazdaságszociológiai eszközökkel vizsgálja a lehetséges hatásait azoknak a határ menti infrastrukturális fejlesztéseknek, melyek megvalósításáról Magyarország és Szlovákia kormányai még 2012-ben megállapodtak. A tervek szerint a magyar-szlovák határszakaszon 18 közvetlen közúti vagy vízi átjárhatóságot biztosító beruházás (köztük 5 db Ipoly-híd) megépítése valósul meg 2014 és 2020 közöti uniós (INTERREG V-A) forrásokból. A CEC és az FKI arra tettek vállalást, hogy megvizsgálják ezeknek a fejlesztéseknek a lehetséges felzárkóztatási hatásait, és megpróbálják „előrejelezni” azt, hogy mely területeken nőhet meg az állampolgárok, a vállalkozások stb. igénye bizonyos határokon átnyúló (pl. tömegközlekedési, egészségügyi, szociális) „közszolgáltatások” iránt.

A kutatás eredményeit az elkövetkező hónapokban „esettanulmányok” formájában dolgozzák föl, valamint a tervek szerint egy szeptemberi konferencia keretében az érdeklődő nagyközönségnek is bemutatják.

(l, F-m)