Ennek ellenére nincs ok az örömre.
Ennek ellenére nincs ok az örömre.
Csökkentek a cseh háztartások reálbevételei és kiadásai.
Ugyanezt nem minden szomszédunk mondhatja el a saját teljesítményéről.
Kétszámjegyű inflációt jósolnak.
Ebben Románia, de még Törökország is beelőzi a két visegrádi országot.
A bruttó hazai termék (GDP) 3,1%-kal nőtt éves szinten 2022 első negyedévében.
A hazai autóipar bukdácsolása viszont lehúzta a GDP-nket.
Szlovákia 2022-ben várhatóan eléri a hatodik legnagyobb bruttó hazai terméknövekedést.
2023-ban pedig 5,3 százalékkal.
A május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
A négyéves kislánynak múlt héten veszett nyoma.
A rövidfilmes versenyben utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat.
Kanadával találkoznak a fináléban.
Az alsóházban a tabellaelső hazai pályán hétszer rezdült a hodosiak hálója.
Arról egyelőre nem számolt be a Bayern, hogy Salihamidzic utódja ki lesz.
A hidat tavaly október 8-án érte támadás.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-0-ra verte a Werder Brement.
A németországi születésű diplomata 1973-ban Nobel-békedíjat kapott.
Az átadóra egy kis kiállítással is készültek.
A 25 éves holland mögött a 41 éves Fernando Alonso indul.
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a meleget és a napsütést.