Gemini Man: Besült a dupla dinamit

Az Oscar-díjas tajvani származású rendező, Ang Lee letett már egy s mást az asztalra, a nézők főként olyan produkciók kapcsán ismerhetik a nevét, mint a Túl a barátságon vagy a Pi élete. Viszont filmes palettáját olyan művek is díszítik, amelyek finoman szólva sem érték el a kívánt hatást. Sajnos legújabb mozifilmjét, a Gemini Mant is ide sorolhatjuk.

A Gemini Man sztoriját a klisékalapból húzták ki: Henry a világ legjobb bérgyilkosa, ám utolsó munkája során csúnyán felültették. Megkezdődik a hajsza a túlélésért, főhősünket pedig az amerikai kormány mellett egy titokzatos bérgyilkos is el akarja tenni láb alól, aki nem más, mint Henry fiatal klónja.

Szinte semmilyen pluszt nem tartogat a rémegyszerű cselekmény, amelynek mondhatni minden egyes lépése kiszámítható. A klónos szál ugyan valamelyest lendíthetne a sztorin, de a benne rejlő lehetőséget nem sikerült maradéktalanul kiaknázni. Ezt illetően Ang Lee inkább a technika adta lehetőségekre (mármint a főhős megfiatalítására) fektette a hangsúlyt, amely lássuk be, valóban bravúrosra sikeredett, bár az utolsó képkockákra mintha már kezdett volna szétcsúszni Will Smith fiatalabb énjének az arca.

Azt eddig is tudtuk, hogy Ang Lee szívesen kísérletezik technikai újításokkal, ettől pedig legújabb filmjében sem riadt vissza. A HFR 3D technológia annyit jelent, hogy a filmet az évtizedek óta használt 24 képkocka/másodpercenkénti rögzítési mód helyett 48 FPS-sel veszik fel. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy sokkal gördülékenyebbé (vagy épp természetellenessé) válik a kamera vagy a szereplők mozgása a filmvásznon. A Gemini Man 120 képkocka/másodperces formátumban készült, ebből viszont a film csak elvétve tudott hasznot húzni.

A kétórás játékidő alatt ugyan részesei lehetünk néhány remekül megkoreografált akciójelenetnek, viszont ezekből hiányzik az a töltet, amelynek hatására a nézőben valamelyest megemelkedik a pulzusszám, tekintetét pedig képtelen levenni a filmvászonról. Mindig szívesen látjuk Budapestet hollywoodi filmekben, de ezúttal sem a Hősök tere, sem a magyar főváros jellegzetes termálfürdői nem nyertek különösebb funkciót, a filmbéli kitérő szerepét pedig bármely más európai nagyváros betölthette volna.

A műfaját tekintve a Gemini Man többször is átvált csapongóvá: az akció mellett humorral és drámával is próbál szuperálni, de előbbi nem mindig éri el a kívánt hatást, utóbbi pedig van, hogy eltúlzottnak tűnik.

Will Smith profizmusát ugyan nem vonhatjuk kétségbe, viszont az összhatáson a főhős és fiatalabb klónja közti kapcsolat sem tud javítani: míg előbbi énjét koholt motivációkkal igyekeztek érdekesebbé tenni, addig utóbbi még ennyiben sem részesült. A kémia a főhős és a női útitársát alakító Mary Elizabeth Winstead között sem működik, semmitmondó dialógusaik pedig szinte sehová sem vezetnek egészen a zárszóig.

Egy tisztességes akciómozinak azért elmegy a Gemini Man, de se több, se kevesebb. Helyenként ugyan működött, viszont a kihasználatlan lehetőségek miatt csupán egy lett a sok akciófilm közül, amire jövőre már emlékezni sem fogunk.

(tt)