A Gengszternacionálé

camera

1

A Gengszternacionálé

Orbán Viktor és Robert Fico Pozsonyban - TASR 

Megosztás

A legutóbbi ÉS-ben arról dünnyögtem, hogy a budapesti úgynevezett nemzetpolitikának van egy deklarált célja, és van egy politikai mélytudatra ható értelme vagy mondandója. A deklarált cél a határon túli (újabb szakszóval: külhoni) magyar közösségek érdekképviselete és érdekérvényesítése. A politikai mélytudatra ható üzenet a megnyugtatás, hogy Trianon nem válik véglegessé azáltal, hogy ezek a közösségek felmorzsolódás vagy beolvadás útján megszűnnek létezni.

A magát „Karmelitának” nevező budavári hatalmi központ közreműködésével mindkettőnek a fordítottja valósul meg. A határon túli közösségek létszámának és lakosságon belüli arányának csökkenése feltartóztathatatlannak látszik, sőt van, ahol gyorsul, többek között éppen a kettős állampolgárság intézménye miatt, Az érdekképviselet és az érdekérvényesítés lehetősége pedig gyengül, amire az egyik példa éppen Szlovákia, szintén nem függetlenül a budavári politikától.

Nem ismétlem meg most a bevezetőben említett cikk tételeit. A lényeg, hogy bár Budapest a igyekszik a Szövetség útján befolyásolni a szlovákiai választások kimenetelét, legfőbb célja nem az, hogy a szlovákiai magyar közösség érdekei jobban érvényesüljenek, hanem hogy Robert Fico, az ő komplett előéletével, megnyerje a választást.

Egyvalamit nem hangsúlyoztam talán eléggé a cikkben: a budavári hatalmi központot nem vezérli az az ideológia, melynek fő sodró ereje a magyar közösségek beolvadásától való félelem. Csak hasznosítja ezt a ki nem mondott érzést a károsult füllel is hallható csatakiáltások mellett (ahogy Fico is nagyjából csak hasznosítja ugyanazt a bevándorló és „gender”-ellenes, sorosozó, Moszkva-barát ideológiai maszlagot).

De mégis, milyen érdekük fűződik Orbánéknak Fico győzelméhez? Üzleti lehetőségeik Szlovákiában minimálisak (és különben is konkurenciaharcba kerülhetnének a helyi maffiákkal), egy Fico-siker magyarországi belpolitikai haszna szintén alig csekély, valamint múlékony.

Könnyen el lehetne intézni azzal, hogy ezzel Putyin kívánságát teljesíti, legyen a Kremlnek még egy nyílt csatlósa az Európai Unióban. Fico azonban nem tudja eladni magát a civilizáció központjaiban még egyszer szalonképes és szavahihető politikusnak, és a nemzetközi rutinja is hiányzik, hogy csekély politikai tőkéjét legalább alkudozásra használja. Legföljebb egy gyönge Orbán-klónnak nézik. Ha Putyin rá fogad, taktikai hibát követ el.

Ám a patronális hálózatok nem így működnek. A kliens, ez esetben kiskirály, a legritkább esetben teljesít közvetlen utasítást, hanem a maga köreiben a maga szakállára cselekszik, aztán a főnök vagy büntetni, vagy jutalmazza. Orbán is valamennyire önjáró, Fico visszatérése tehát a saját érdeke is.

Mi lehet ez az érdek? Induljunk ki abból, hogy Orbán politikailag elszigetelődött Európában. Ebből nem a presztízsveszteség a kellemetlen a számára – befelé tökéletesen meg lehet magyarázni a baloldali-liberális-keresztényellenes-LMBT-sorosista összeesküvéssel –, hanem az uniós pénzforrások elapadása. Mintha egy földgázmezőn valaki megtiltaná a kitermelést. Pontosabban: egyszer csak egy törzsvásárló bejelentené, hogy nem vevő a gázra.

Orbán nem olyan ostoba, mint akik vakon követik, és pontosan tudja, hogy az orosz, kínai, közép-ázsiai stb. pénz nem pótolhatja az európait. Egyrészt mert összehasonlíthatatlanul rosszabb kondíciókkal adják, másrészt mert durvább feltételekhez kötik, harmadrészt pedig nem jön olyan megbízhatóan, mint az európai pénz, ha jön. S talán az ellopható része is kisebb, mert aki adja, maga is igényt tart rá.

Az Európai Néppárt pompásan bevált energiapajzsként, mert szüksége volt a Fidesz nagy számú szavazatára az Európai Parlamentben, de ahogy az évek során mind nehezebb volt nem látni, hogy Orbán EU-ellenes játszmát játszik, elkerülhetetlen lett a válás. Ezért mégiscsak az itteni térségben kell kiépíteni azt a szövetségesi bázist, amire támaszkodhat „Brüsszellel” szemben az esetleges alkuban, valamikor, ha nincs minden veszve.

Ez a szövetség nem az Európában eddig ismert és aktív politikai irányzatok szerint szerveződik. Persze ott vannak Orbán rendíthetetlen kereszténydemokrata és „keresztény konzervatív” barátai. De nem ez a szövetségkötés alapja. A baráti SMER teljes neve szerint is „szociáldemokrata”, jól beágyazva a Szocialisták és Demokraták Progresszív Közösségébe. Babiš pártja, az ANO a liberálisok egyik büszkén vállalt sikersztorija volt, amíg Csehországban kormányzott.

Kik azok, akiket Orbán arra méltat, hogy potenciális szövetségesei legyenek? Ficót láttuk. Amúgy hívjuk segítségül a Karmelita erkélyére augusztus 20-án meghívott régióbeli vezetők listáját: Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök, Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Aleksandar Vučić szerb elnök.

Láthatóan mindegy, hogy az illető hivatalban van, vagy bukott politikus. Az oroszpártiság nem árt, de nem is kötelező: Janša például a csúfosan elvesztett 2022-es választás előtt azzal igyekezett szavazatokat szerezni, hogy oroszpártinak bélyegezte fő ellenfeleit.

A „kulturális konzervativizmus”, „az apa férfi, anya nő” óvodás hittételére primitivizált /alkotmányosított „európai keresztény hagyomány” sem szempont. Csak hogy a teljesen nyilvános tényeket nézzük: Orbán egyik legjobb harcostársának, Vučićnak 2017 óta – a Szerb Ortodox Egyház tiltakozásával dacolva – a leszbikus Ana Brnabić a miniszterelnöke, akinek már hivatali ideje alatt született gyermeke az élettársától.

Ha nem a politikai irányzat, nem a hatalom aktuális birtoklása, nem a külpolitika, nem a kamu konzervativizmus a szelekciós elv, akkor hát mi? Vegyük jobban szemügyre.

1. Szeptember 15-én a prágai Felsőbíróság megsemmisítette az alsóbb fokú bíróság Andrej Babišt felmentő ítéletét a Gólyafészek-ügyben (aki nem tudná, ez egy kétmillió eurós korrupciós ügy uniós pénzekkel). Babiš a jelek szerint ugyanúgy nem tudja levakarni magáról a köztörvényes bűncselekmény gyanúját, mint az állambiztonsági ügynökségét.

2. Milorad Dodik ellen augusztus 12-én vádat emelt a bosznia-hercegovinai szövetségi ügyészség, mert a politikus nem hajlandó figyelembe venni a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Dodik és fia ellen különben a müncheni főügyészség is eljárást kezdeményezett különféle, pénzügyekkel kapcsolatos köztörvényes bűncselekmények miatt.

3. Janez Janša már túl van ezen, őt korrupciós ügyben le is csukták két miniszterelnöksége között, 2014-ben. Hamar kiengedték (mégsem járja, hogy egy képviselő a börtönből töltse be tisztségeit), és az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, de ez nem jelentette, hogy Szlovénia az üzleti tisztaság oázisa lett Magyarország fertőzési körzetében.

4. Sebastian Kurz ellen hamis tanúzásért emeltek vádat augusztusban, három évre is ítélhetik. Októberben kiderül.

5. Végül Aleksandar Vučić nem került összeütközésbe sem a saját országának igazságszolgáltatásával – Szerbiában, Magyarországhoz hasonlóan, nem lévén hatalommegosztás fékekkel és ellensúlyokkal kombinálva –, sem nemzetközi hatóságokkal – Szerbiában nem működött nemzetközi főképviselet, s uniós tag sem volt, így nem esett az OLAF látókörébe. Ő csak tűzzel-vassal cenzúrázó propagandaminiszter volt a háborús kormányban, Slobodan Milošević idején, aki, mondhatni, elvitte a balhét, és a hágai börtönben halt meg. Vučićnak csak annyi teendője maradt, hogy békeidőben háborús bűnösök mellett álljon ki.

6. Csodálom, hogy a mellvédnél nem állt ott egy további balkáni jóbarát, Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, akit az említett magyar hatalmi kör szó szerint a letöltendő börtön elől menekített ki Észak-Macedóniából. Azóta is itt van Budapesten, nem lett volna megerőltető séta fölmenni a Várba.

7. Ficót pedig, bár nem volt meghíva a Várszínház erkélyére augusztus 20. alkalmából – ahogy Ódor Lajos sem, hiszen egy szomszéd ország magyar miniszterelnökének mennyivel van több köze a magyar állami ünnephez, mint mondjuk Vučićnak; létezik egyáltalán? – annyi szál fűzi a szervezett bűnözéshez, hogy abból pulóvert lehetne kötni.

A válogatási szempont tehát, úgy rémlik, annyi, hogy Orbán barátja valamilyen módon összeütközésbe kerüljön a büntető törvénykönyvvel és valamilyen alkotmányosan működő bűnüldöző hatósággal. Ez mondja Szijjártó külminiszter úgy, hogy a nemzetközi liberális mainstream semmitől sem riad vissza, ha veszélyben érzi hatalmát.

Például azt a hatalmat, hogy bűncselekményeket megbüntessen. Nem a nemzetközi liberális elit, hanem megannyi, a fennálló világrendben működő állam, aminek liberális (meg konzervatív, meg keresztény, meg szocialista, meg kommunista, meg szélsőséges meg mittudoménmilyen polgárai vannak). Az Orbán által szervezett új politikai közösség célja nyilvánvalóan ennek a világrendnek a megingatása, szlovákiai viszonylatban például az, hogy büntetlenül lehessen újságírókat gyilkolni vagy maffiózókkal seftelni. Amit az összeesküvő keresztényietlen libarealisták nem engednek.

Az új közösség, láttuk, nem kapcsolódik a kereszténydemokrata Centrista Demokrata Internacionáléhoz. A liberalizmustól undorodik, tehát értelem szerint nem kapcsolódik a Liberális Internacionáléhoz sem. A Szocialista Internacionáléhoz pláne nem. Igaz, mindhárom mozgalommal vannak átfedések. De ha valóban az a kritérium, hogy a fennálló jogreddel hadilábon álló politikus legyen, akkor a Gengszterek Internacionáléja – röviden Gengszternacionálé – talán megfelelő elnevezés lenne. Nem tartok igényt jogdíjra.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program