Geológiai elemzés tárta fel a Stonehenge kőoszlopainak maradandóságát
A Stonehenge 4500 éves kőoszlopainak első átfogó geológiai elemzése feltárta a páratlan őskori építmény néhány jellegzetességét, amelyek magyarázatot adnak arra, miként álltak ellen az időjárás hatásainak és maradtak fenn ezek a kőkolosszusok.
Az angliai Wiltshire grófságban lévő Stonehenge homokkőoszlopainak egyikéből, az úgynevezett 58-as kőből még az 1950-es években folyt állagmegőrzési munkálatok során vett mintát vizsgálták meg a szakemberek. A mintát évtizedekig az Egyesült Államokban őrizték, és csak 2018-ban adták vissza Nagy-Britanniának kutatási célokra.
A homokkőoszlopok szilkret kőből állnak, amelyek néhány méterrel a földfelszín alatt formálódnak annak eredményeként, hogy az üledéken átfolyik a talajvíz. A kutatók vizsgálata feltárta, hogy a szilkret főként homokméretű kvarcszemcsékből áll, amelyeket szorosan összeerősít a kvarckristályok összefonódó mozaikja. A kvarc különösen tartós és nem könnyű elporlasztani vagy szétmállasztani az időjárás és a szél évezredes viszontagságai ellenére sem.
"Ez megmagyarázza a kő ellenállóságát az időjárásnak és azt, miért volt ideális anyag a műemlék megépítésére"
- mondta David Nash, a Brightoni Egyetem geomorfológusa, a PLoS ONE tudományos folyóiratban közzétett tanulmány vezetőszerzője.
A Kr.e 2500-ban épült Stonehenge 58-as köve hét méter magas, és másik kétméternyi része a föld alatt van, becsült tömege 24 tonna.
A vizsgált kőmag 2,5 centiméter átmérőjű és mintegy egy méter hosszú. Színe élénkebb, mint a homokkőoszlopok halványszürke külső színe, mivel az oszlopok évezredeken át ki voltak téve az időjárási elemeknek.
A kődarabot ajándékban kapta Robert Phillips, aki annak idején az állagmegőrzési munkálatokban részt vevő vállalattal a helyszínen dolgozott. Philips 1977-ben áttelepült az Egyesült Államokba, és magával vitte azt. Két évvel halála előtt, 2018-ban visszaadta Nagy-Britanniának kutatási célokra.
