Gombaszög: egy év halasztás

2020. április 16. - 12:32 | Kultúra
Gombaszög: egy év halasztás

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a Gombaszögi Nyári Tábort. A már megváltott jegyek a 2021-es rendezvényre érvényesek.

A világjárvány miatt a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői úgy döntöttek, hogy egy évvel elhalasztják a legnagyobb érdeklődésre számot tartó szlovákiai magyar rendezvényt – Orosz Örs, a fesztivált szervező Sine Metu Polgári Társulás elnöke ezt videóüzenetben jelentette be a tábor Facebook-oldalán.

A 2020-as fesztiválra megváltott jegyek azonban érvényesek maradnak a következő évben, így 2021. július 12-18. között a táborozók újra megtölthetik élettel a gombaszögi völgyet. A már megvásárolt bérletek átruházhatóak, elajándékozhatóak. A szervezők azonban ezzel együtt biztosítják a hetijegyek visszaválthatóságát is. Aki ezzel a lehetőséggel szeretne élni, az 2020. július 5-ig, a jegyek@gombaszog.sk e-mail címen jelezze, hogy vissza szeretné váltani a jegyét. Az elektronikus levélben meg kell adni annak a személynek a nevét, akinek a nevére szól a megváltott bérlet és egy bankszámlaszámot, amelyre a jegyárat visszautalják.

A szervezők immár hagyományosan minden évben ingyen hetijeggyel ajándékozzák meg egy-egy szlovákiai magyarlakta járás lakóit. Idén az Érsekújvári járás lakóinak kedvezett volna a szerencse. Ezzel kapcsolatban a szervezők elmondták, a kedvezmény továbbra is él, az Érsekújvári járás lakói 2021-ben ingyen vehetnek részt a fesztiválon, amennyiben kitöltik a hivatalos honlapon elérhető regisztrációs ívet.

“Szeretnék köszönetet mondani annak a hozzávetőlegesen ezer felvidéki fiatalnak, aki már megvásárolta a jegyét a fesztiválra, illetve annak a 250 személynek, aki élt az Érsekújvári járás számára meghirdetett kedvezménnyel és ingyenesen jegyet váltott a rendezvényünkre. Ezek a jegyek érvényesek a 2021-es időpontra”

- mondta Orosz.

Mindemellett a szervezők kilátásba helyezték, hogy 2021-ben egy további magyarlakta járás lakóit is ingyenjeggyel ajándékozzák majd meg.

A 2020. június 6-ára Gombaszögre tervezett felvidéki zászlós emlékmű felavatását szintén elhalasztották. “Magát a zászlótartó emlékművet az eredeti terv szerint 2020. június 4-én felállítjuk és a zászlót felvonjuk, amiről az interneten tudósítunk majd” - mondta Orosz. Hozzátette, aki az összetartozás szimbólumaként az otthonából származó jelképes mennyiségű földet szeretne küldeni az emlékmű felavatásához, az ezt postán keresztül teheti meg.

A Gombaszögi Nyári Tábor 2021-ben július 12-e és 18-a között valósul majd meg. További információk a rendezvény honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon, vagy Facebook-oldalán érhetőek el.

(gnyt)