A Google kirúgta egyik mérnökét a nők és a férfiak különbözőségéről írt feljegyzése miatt

2017. augusztus 8. - 10:08 | Tech

A Google internetes óriáscég kirúgta hétfőn azt a férfit, aki egy belső feljegyzésben azzal érvelt, hogy biológiai okai vannak a nemi arányok eltolódásának a számítástechnikai iparban.

James Damore hétfőn a Reuters hírügynökségnek küldött e-mailjében megerősítette, hogy elbocsátották, amit azzal indokoltak, hogy nézetei "nemi sztereotípiákat állandósítanak". A mérnök elmondta, hogy jogi útra szeretné terelni az ügyet. Damore hozzátette: panaszt tett a Google ellen az amerikai munkaügyi hatóságoknál, mert a vezetés megpróbálta szégyenérzetére apellálva elhallgattatni őt. Damore szerint jogellenes, ha a panasz miatt küldte el a cég.

A kaliforniai Mountain View-ban székelő Google nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

Damore belső használatra szánt érvelésében azt írta, hogy "a Google baloldali beállítottsága egy politikailag korrekt monokultúrát" hozott létre a cégen belül, ami megakadályozta az őszinte beszédet a nemi különbözőségekről. A mérnök, aki LinkedIn-profilja szerint rendszerbiológiai doktorátussal rendelkezik a Harvard Egyetemről, támadta a nemi arányok feljavítására vonatkozó törekvéseket az iparágban.

"A férfiak és a nők preferenciáinak és képességeinek eloszlása részben biológiai okok miatt eltér" - írta feljegyzésében Damore. "Ezek a különbözőségek megmagyarázhatják, miért nem láthatjuk a nők azonos arányú képviseletét a technológiában és a vezetésben" - tette hozzá a mérnök, akinek levelét a konzervatív média gyorsan felkapta.

Sundar Pichai Google-vezérigazgató egy hétfői leiratban közölte az alkalmazottakkal, hogy Damore levelének egyes részei "megsértik a magatartási kódexünket, és átlépik a határt káros nemi előítéletek terjesztésével munkahelyünkön".

Az Egyesült Államokban hónapok óta vita folyik a nők helyzetéről a férfiak által dominált számítástechnikai iparban. Bár több vállalat egyre elkötelezettebb a nők alkalmazását illetően, arányuk a mérnöki és vezetői pozíciókban továbbra is alacsony, és sokszor hátrányos megkülönböztetésnek, illetve szexuális zaklatásnak vannak kitéve munkahelyükön.

Az amerikai munkaügyi minisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy a Google a vonatkozó jogszabályokat megsértve kevesebbet fizetett-e a férfi kollégáikkal azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottaknak.

A cég tagadja a vádakat.

(MTI)

Címkék: Google