A Gótikus út térképe szlovákul, magyarul és elektronikusan is elérhető

2020. augusztus 20. - 21:22 | Kultúra

A Gömör-Kishont régióhoz köthető Gótikus út térképe szlovák és magyar nyelven, valamint interaktív formában is elérhető. A térképet a rozsnyói járásbeli, henckói (Henckovce) Gótikus Út Polgári Társulás adta ki. Vladimír Ondrejovič, a PT tagja elmondta: a céljuk turistákat csábítani a térségbe, és kiaknázni a határ menti régióban rejlő lehetőségeket.

A Gótikus út térképe szlovákul, magyarul és elektronikusan is elérhető
TASR

„Azt látjuk, hogy bizonyos időben több magyar turista fordul meg az egyes templomokban, mint szlovák. Úgy véljük, elvesztegetnénk egy lehetőséget, ha nem tennénk elérhetővé számukra azokat az információkat, amelyek a szlovákul beszélő látogatók számára is hozzáférhetőek” – magyarázta Ondrejovič.

A papír alapú, szlovák nyelvű térképet először 2018-ban adta ki a polgári társulás. A magyar verzió egy évvel később látott napvilágot. A Google térképszolgáltatásán alapuló elektronikus, interaktív térkép az idei nyári szezontól elérhető. A PT tagjai tervezik egy angol nyelvű, papír alapú térkép kiadását is, valamint a korábban kiadott térképek újranyomását, hiszen egyre nő a kereslet irántuk. Ondrejovič elmondása szerint a társulás a térképeket ajándékba adja a templomoknak és a turisztikai információs irodáknak, amelyek aztán tetszés szerint árusíthatják, de díjmentesen is terjeszthetik azokat.

A Gótikus út egy tematikus, kulturális-ismeretterjesztő túraútvonal, amely Gömör és a Szepesség legjelentősebb történelmi műemlékeit köti össze.

A csaknem 650 km hosszú út 9 városon és 24 falun vezet keresztül.

TASR

Címkék: gótikus út, térkép