Megosztás
Ez a szakállas vicc megvan? Józsinak szól a szomszédja, hogy valaki megdugta a feleségét, mármint a Józsiét, a szomszéd rőzséjén. A fölszarvazott férj erre megvonja a vállát és odaveti: “No és, nem az én rőzsém...“
Ennyit arról, hogy politikai csatározásokba ártja-e magát a sajtó, avagy sem, amikor ország-világ elé tárja bizonyos közszereplők viselt dolgait.
A válasz egyszerű: NEM.
Az viszont igaz, a normális sajtómunkásnak eszébe sem juthat vállat vonni, ha tudomására jut, hogy valaki a köztulajdonban levő rőzsén (egyébként a tiéden is, kedves olvasó) helytelenkedik, netán szét akarná barmolni vagy meg akarná dézsmálni azt.
Ezért bazi nagy ostobaság azt hinni, sőt, állítani, hogy irigységből, rosszindulatból, politikai csatározások céljából, avagy föltűnési viszketegség okán írtuk meg, hogy egy dunaszerdahelyi volt biztonsági őrt, Cseh Mariánt nevezték ki nyáron az eurómilliárdokat kifizető ügynökség igazgatóhelyettesévé.
Egy olyan emberről van szó, aki egyébként akár szuperintelligens diplomás is lehet. Csakhogy sajna olyan az előélete, amely előélet enyhén szólva is kizárja, hogy állami tisztviselőként közpénzt osztogasson, illetve felügyelje a közpénzek osztását.
Akik ezt az evidenciát képtelenek vagy nem akarják fölfogni, azok ebben a tárgykörben alkalmatlanok a vitára.
Amint azok is, akiknek Cseh Marián kinevezéséről az a közmondás jutott eszükbe, hogy betyárból lesz a legjobb pandúr… Azonkívül, hogy ez a közmondás épp oly felszínes féligazság, tehát egyáltalán nem általánosítható, mint a többi közmondás, azt is érdmes észrevenni, hogy ezt mentségként, mármint, hogy betyárból lesz a legjobb pandúr, nem a sajtómunkások találták ki – Cseh Marián javára…
Ha valaki nem vette volna észre, a sajtóhírekben EGYÁLTALÁN nem volt Cseh Marián betyárnak minősítve.
Betyárnak azok a drukkerei és ellendrukkerei minősítették őt, akik a vonatkozó hírt a maguk értékrendje és ízlése szerint kommentálták. Nyilván azért, mert ismerték a fiatalurat, mint pénzbehajtót, volt vele dolguk, mint kidobófiúval. Vagy épp imádnivaló kezesbáránynak meg pénzügyi zseninek ismerték őt. Esetleg hallottak róla bizonyos dolgokat Dunaszerdahelyen meg a környékén pro és kontra.
Végül is, nem ezek a vélemények bizonyították minimum azt, hogy bizony valami igencsak gázos volt Cseh kinevezésének kontextusában?!
Hogy volt az a gáz, mi sem bizonyítja komolyabban, mint Cseh Marián lemondása. Alig egy nappal a vele kapcsolatos hírek napvilágra kerülése után.
Így megy ez, minden gömbölyű, és most már rock and roll! – gondolhatnók.
Vajha ennyire effektív lenne a sajtó más, nem egészen kósernek látszó esetekben is! Sajna, nem ennyire effektív és számtalanszor nem önhibájából nem az. Erről majd többet esetleg máskor…
De tovább is van, mondom még.
Ebben a gusztustalan afférban korántsem Cseh Marián a negatív főhős meg a legfőbb lúzer. De nem ám! Ő csak hagyta magát táncba vinni…
Sokkal inkább azok a kormánypolitikusok kerültek az affér kapcsán a szopóág rossz végére, akik tudtával, illetve asszisztálásával az ominózus kinevezés forgatókönyve készült. És nem csupán arról a Csicsai Gáborról (Híd) van szó, aki illetékes államtitkárként azonnal fontosnak tartotta nyilvánosan lebaltázni a sajtót, mert le merészelte hozni az esemény hírét.
Légbőlkapott, gagyi összeesküvés-elméletekkel, politikai kivégzésekkel vádolva a médiumokat. Amelyek semmi mást nem tettek, mint leközölték a vonatkozó hírértékű történést, Cseh Marián „szakmai“ életrajzával együtt.
Hát nem az „az kiabál, akinek a háza ég” minősített esete ez? Dehogynem, sőt, a szánalmas butaság bizonyítéka! De hát, mit várhatunk el egy olyan embertől, aki önös érdekből egyszer már belebarmolt pártja egyik alapszervezetébe…
Világos, hogy egy ilyen fószerből soha nem lesz szalonna…! Ám a kollégáiból sem ám, egészen a párt elnökéig bezárólag, ha Csicsai Gábornak minden eddigi viselt dolga ellenére továbbra is lapot osztanak…! Miközben ő a párt, egyszermind választói rőzséjét barmolja szanaszét. Akarva? Vagy akaratlanul? Egyre megy.
Mi szóltunk. Mármint a sajtó szólt. A tanulságokat nem nekünk kell levonnunk.