Gyalog indult el a folyó mellett a 69 éves férfi, azóta semmit sem tudni róla

2017. augusztus 3. - 10:45 | Régió

Rokonaival sátrazott egy idősebb férfi a Vág folyó mellett, mikor úgy döntött, elhagyja a kempingező társaságot. Azóta semmit sem tudni az eltűnt férfiről.

A 69 éves cseh férfi a pöstyéni járásbeli Banka községben sátrazott rokonaival a Vág folyó mellett. Kedden reggel 9 óra körül azonban elhagyta a társaságot – a TV JOJ információi szerint a férfi azért távozott, mert összeveszett a rokonaival.

A férfi csupán annyit mondott, hogy elmegy haza Ostravára, majd gyalog elindult a folyó mentén Pöstyén felé. Azóta semmit sem tudni róla.

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrökön és a mentőegységeken kívül a belügyminisztérium helikopterét is bevonták a keresőakcióba. Egy autós azt állítja, hogy az éjszaka látta a férfit Pöstyénben, amint a hídon áll.

A mentőegységek motorcsónakok segítségével 8 kilométeres körzetben átkutatták a víz felszínét, de nem bukkantak rá az eltűnt férfire. A rendőrség arra kéri az embereket, hogy aki látta volna az eltűnt személyt, az jelentkezzen a 158-as segélyhívón.

noviny.sk/para

Címkék: eltűnt, Vág, folyó