Gyanús alakok próbáltak egy Volkswagenbe csalogatni gyereket Felsőpatonyban!

2018. január 31. - 15:04 | Régió

Az esettel a rendőrség is foglalkozik.

Az elmúlt napokban többen is arra panaszkodtak, hogy egy fekete Volkswagen típusú furgonból próbáltak gyerekeket csalogatni a járműbe a felsőpatonyi (Dunaszerdahelyi járás) alapiskola környékén.

Információink szerint az ismeretlen személyek felajánlották a gyerekeknek, hogy hazaviszik őket.

Mária Linkešová, Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője megerősítette az értesülést, majd hozzátette, a rendőrség intenzíven foglalkozik a bejelentéssel, és együttműködik a helyi iskola vezetőségével.

A rendőrség egyúttal kéri a szülőket és a hozzátartozókat, hogy figyelmeztessék a gyerekeket a fennálló veszélyre.

"Azt javasoljuk, hogy a gyerekek nagyobb csoportokban mozogjanak, a kisebb gyerekeket pedig kísérjék a szülők. A családtagok minden esetben figyeljenek oda rá, hogy a gyerekek kivel és hol töltik a szabadidejüket" - hangsúlyozta a szóvivő, majd hozzátette, minden gyanús esetet jelentsenek a rendőrségen, a 158-as segélyhívón.

(para)