Gyengén kezdett a Mulan a kínai mozikban

2020. szeptember 14. - 07:51 | Kultúra

Gyengén kezdett a Disney új, élő szereplős Mulan-változata a kínai mozikban, a hétvégén 23,2 millió dollárért váltottak rá jegyet.

Gyengén kezdett a Mulan a kínai mozikban
Fotó: YouTube -Screenshot

A Niki Caro rendezte adaptációban Crystal Liu alakítja Mulant, a fiatal nőt, aki férfinak álcázva magát bevonul a seregbe, hogy megóvja idős édesapját a katonai szolgálattól.

A kínai népi hősről szóló, nagy költségvetésű produkció legfontosabb mozis piacán az első hétvége jegyárbevétele nem számít erősnek, nem érte el Christopher Nolan thrillerje, a Tenet egy héttel ezelőtti kínai eredményét: a sci-fi 29,8 millió dollárt hozott akkor, noha a Mulantól várták, hogy tömegeket csaljon a kínai mozikba.

Iparági elemzők szerint a film kínai debütálása csalódást keltett.

"A Disney a kínai közönségnek készítette ezt a filmet, és most azt látták, nagyot bukott"

- mondta Jeff Bock, az Exhibitor Relations elemzője.

A Mulant márciusban mutatták volna be, ám a koronavírus-világjárvány miatt ezt többször is el kellett halasztani. A Disney végül augusztus elején úgy döntött, saját streamingszolgáltatóján, a Disney Pluson teszi emelt áron hozzáférhetővé a filmet az Egyesült Államokban és néhány más országban szeptember elejétől.

A 200 millió dollárból készített Mulan vegyes kritikai visszhangokat váltott ki Kínában, a közösségi médiában heves viták indultak amiatt, hogy a film főhősét játszó, kínai születésű színésznő kiállt a hongkongi tüntetők ellen fellépő rendőrök mellett, sokan ezért a film bojkottját követelték.

(MTI)

Címkék: Mulan