A gyerekbántalmazásról folytattak eszmecserét szakemberek Pozsonyban

 A gyermekbántalmazás volt a fő témája az Emberi Jogok Szlovák Nemzeti Központjában tartott szakmai találkozónak.

A gyerekbántalmazásról folytattak eszmecserét szakemberek Pozsonyban
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

Pszichiáterek, ügyvédek, a gyermekjogi biztos és gyermekvédelmi szervezetek képviselői vettek rész a konferencián.

A szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények előfordulása.

„Az nem történhet meg, hogy bármilyen, gyerekek rovására elkövetett visszaélés következmények nélkül maradjon. A bántalmazás nagyon negatív hatással lehet a gyerekek fejlődérére, rossz irányban befolyásolja a lelki fejlődésüket, ami komoly testi és lelki problémákhoz vezethet, és ennek következménye akár önbántalmazás, súlyosabb esetben öngyilkosság is lehet”

– mondta Katarína Szabová, a SNSĽP ügyvezető igazgatója.

A mentális és egészségi problémák a szakértők szerint akár kis dolgokból is kialakulhatnak, például amikor a szülő a gyerekeit használja fel arra, hogy álmait valóra váltsa. A pszichiáterek ugyanakkor arra mutattak rá, hogy romlik a mentális ellátás színvonala.

TASR