Gyerekek haltak meg lakástűzben egy Moszkva melletti városban

Öt ember, köztük négy gyerek halt meg hétfőn egy lakástűzben a Moszkva melletti Volokalamszkban - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Egy háromszintes lakóház két földszinti lakásában keletkezett tűz. Az égő épületből 12 embert kimenekítettek a tűzoltók.

Egy nő hároméves gyerekével együtt megpróbált kijutni az égő épületből, de mindketten megfulladtak a lépcsőfeljáróban. Az egyik leégett lakásban három - egy-, három- és ötéves - gyerek holttestére bukkantak a tűzoltók. A gyerekek édesapja nemrég meghalt, az édesanya pedig a nagyapjukra bízta a gyerekek felügyeletét, de ő magukra hagyta a kicsiket, és éppen egyik ismerősénél volt, amikor lángra kapott a lakás.

A tüzet feltehetően rövidzárlat, illetve egy elektromos készülék meghibásodása okozhatta.

(MTI)