Gyerekeket fenyegethetett meg halálosan egy szülő a dunaszerdahelyi alapiskolánál!

2022. október 21. - 13:05 | Régió

Egyelőre az iskola és a rendőrség is elzárkózik a részletesebb nyilatkozattól. Feljelentés született, az igazgatónő és a rendőrszóvivő pedig biztosított mindenkit, hogy gyermekeik biztonsága jó kezekben van.

Gyerekeket fenyegethetett meg halálosan egy szülő a dunaszerdahelyi alapiskolánál!
Archív felvétel - Paraméter

Portálunk több szülőtől is úgy értesült, hogy a Smetana ligeti alapiskola egyik diákjának édesapja a napokban halálosan megfenyegette gyermeke több diáktársát az iskola épületénél.

Az ügy előzménye a gyerekek közötti vádaskodás lehet, a részletek viszont tisztázatlanok, így nem kívánunk találgatásokba bocsátkozni.

Érdeklődtünk az ügyben az iskola vezetésénél, Helena Fodorová igazgatóhelyettes azonban tekintettel arra, hogy kiskorú gyerekekről van szó és hogy az ügyben eljárás van folyamatban, nem nyilatkozott.

Az iskola vezetése ugyanakkor feljelentést tett ismeretlen tettes ellen fenyegetés ügyében, erről tájékoztatta a szülőket Monika Benkovská igazgatónő, amit a birtokunkba került, egy zárt Facebook-csoportban megosztott üzenet is alátámaszt.

„Folyamatban van a vizsgálat, és biztosíthatjuk önöket, hogy gyermekeik biztonságáról gondoskodtunk” – írta.

E-mailben fordultunk a kerületi rendőrség szóvivőjéhez is, pénteken délben kaptunk választ. Mária Linkešová ugyanakkor csupán az ügy kivizsgálását erősítette meg.

„A rendőrség minden, az ügyhöz kapcsolódó információt kivizsgál. A nyomozás érdekeire, illetve cselekmény lefolyásával és megítélésével kapcsolatos jelentős ellentmondásokra való tekintettel részleteket nem árulhatunk el” – húzta alá.

Biztosított ugyanakkor mindenkit afelől, hogy a rendőrség az első pillanattól kezdve intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy a gyermekek biztonságát garantálják, és az ügyben továbbra is aktívan járnak el.

(SzT)