Gyerekkönyv írásába kezdett a tenisznek pár hete búcsút intő világelső sztár

2022. április 10. - 13:05 | Sport

Gyerekeknek szóló, több részből álló könyv írásába kezdett Ashleigh Barty korábbi világelső női teniszező, aki nagy meglepetésre márciusban váratlanul bejelentette visszavonulását.

Gyerekkönyv írásába kezdett a tenisznek pár hete búcsút intő világelső sztár
Ashleigh Barty (Fotó: TASR/AP)

A 25 éves sportoló Little Ash (Kicsi Ash) címmel hatrészes sorozatot ír, amely a tervek szerint júliusban jelenik majd meg, és az ausztrál híresség életének és családjának történetét dolgozza fel.

"Nagyon szórakoztató ez a projekt, mindig is szerettem volna valami ilyesmit készíteni" - mondta a könyvről Barty, aki elárulta, ötéves unokahúga, Lucy tökéletes korban van ahhoz, hogy segítséget nyújtson neki a történet összeállításában. Barty úgy tervezi, hogy novemberben a sportpályafutásáról szóló önéletrajzi kötetet is megjelentet.

A teniszező március 23-án, pályafutása csúcsán jelentette be visszavonulását. Barty 2010 óta volt profi, de 2014-ben egyszer már abbahagyta a teniszt, majd két évvel később visszatért. Egyesben három Grand Slam-tornán diadalmaskodott: 2019-ben a Roland Garroson, tavaly Wimbledonban, idén pedig az Australian Openen, ahol 44 év után az első hazai bajnok lett. Összesen 15 versenyt nyert, 305 mérkőzésen győzött és 102-n kapott ki. Párosban 12 tornán, köztük a 2018-as US Openen győzött, a három másik GS-viadalon finalista volt.

MTI

Címkék: Ashleigh Barty