Gyereknapi rendezvénytől akadt ki a bősi polgármester

A csallóközi város önkormányzati, illetve civilek által szervezett gyereknapi rendezvénye küzd a helyiek figyelméért. Hétfőn ennek a csatának egy fordulója a Facebookon zajlott.

Gyereknapi rendezvénytől akadt ki a bősi polgármester
Fotó: Cséfalvay Á. András

Történt ugyanis, hogy Fenes Iván polgármester a közösségi hálón hívta fel a figyelmet arra, hogy egy helyi civil, Vida Szilárd illetve a Bősiek bősért társulás társszervezésében az Amadé parkba, június 1-re tervezett rendezvényre jogtalanul hívják meg az embereket, mivel arra a szervezők nem kaptak engedélyt. Hovatovább még a bősi címert is törvénytelenül használták fel.

„Az engedély híján, meglepődve olvastam a szociális hálón, hogy Önök a lakosságot máris meghívták. Tudatjuk azonban Bős lakóival, és Önökkel, hogy hivatalos engedélyt a várostól a mai napig nem kaptak. Éppen ezért felháborító, hogy visszaéltek Bős címerével, valamint az önkormányzat nevében, tulajdonképpen csalást követtek el!” – jegyezte meg Fenes.

Érdeklődtünk Jakus Zoltánnál, a Bősiek bősért elnökénél, aki pedig kifejtette, hogy a főszervező, Vida már áprilisban kérvényezte a rendezvényt, a polgármester viszont azóta sem írta alá a kérvényt.

„Április hónapban lett a kérvény beadva és a mai napig hitegettek az engedélyezésével kapcsolatban, ami miatt napi szinten hívogattam az illetékes személyt. Ez a gyereknap mindenféle politikai, nemi, vallási, bőrszín és nemzetiségi hovatartozás figyelmen kívül hagyásával lett megálmodva, minden hátsó szándék nélkül” – jegyzi meg Vida Szilárd is egy tegnapi Facebook-posztjában.

Jakus elárulta, és Vida is utal rá, hogy „szóban” engedélyt kaptak a városvezetés egyik tagjától a címer használatára is, éppen ezért nem értik a mostani cselekményt.

A Gyerkőcnapnak keresztelt rendezvényt ettől függetlenül megtartják, csak egy héttel később, a Bősiek Bősért fesztivál ideje alatt.

(SzT)