Gyimesi állítja, nem akar a Szövetség listavezetője lenni, a Híd Platform programjavaslataival pedig egyetért
Folynak a tárgyalások Gyimesi György (OĽaNO-frakció) és a Szövetség Berényi József vezette Magyar Konzervatív Platformja között, de a képviselő szeretné, ha a másik két platform is elfogadná őt. Még az általa gyakran szidott Híddal is együtt tudna működni.

Továbbra is tárgyal a Szövetség Magyar Konzervatív Platformjával (SzMKP) Gyimesi György, de a tárgyalások részleteiről nem sokat árul el. „Megegyeztünk, hogy majd a tárgyalások lezárultával tájékoztatunk, akár sikeresek lesznek, akár sikertelenek” – jelentette ki Gyimesi. Azt azonban cáfolta, hogy az fékezné a megegyezést az SzMKP-val, hogy listavezető szeretne lenni a párt választási listáján.
„Megerősíthetem, hogy nem akartam listavezető lenni, de egyéb részleteket most nem akarok elárulni” - válaszolta az Új Szó kérdésére Gyimesi.
A Híd Platform hétvégi közgyűlése úgy határozott, hogy nem akar együttműködni szélsőséges és populista pártokkal és politikusokkal sem. Döntést ugyan személyesen Gyimesiről nem hoztak, de Rigó Konrád platformelnök szerint a platform túlnyomó többsége nem tudja elképzelni az együttműködést Gyimesivel. Rigót Gyimesi korábban személyében is támadta, leárulózta a magyar politikust, és beteg embernek nevezte. Rigó jogi úton akar elégtételt venni Gyimesin. Az OĽaNO parlamenti képviselője ma kijelentette, hogy kész bocsánatot kérni Rigótól, mint embertől.
Gyimesi a Híd Platformmal is békülékenyebb hangot ütött meg, kijelentette, hogy a platform sok elképzelését elfogadhatónak tartja.
„Megnéztem a sajtótájékoztatójukat, és azt mondhatom, hogy azokkal a javaslataikkal, amelyeket a Szövetség programjába szeretnének beépíteni, teljes mértékben egyetértek” – jelentette ki a képviselő.
Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy a tárgyalások mikor zárulhatnak le, szerinte július 2-ig, a jelöltlisták leadásának határidejéig van idő. A képviselő azt sem árulta el, hogyha sikertelenek lesznek a tárgyalások, akkor marad-e az OĽaNO listáján.
A Szövetség várhatóan folytatja a tárgyalásokat a Magyar Fórummal is a választási együttműködésről, ennek érdekében kész nevet is változtatni, a Magyar Fórum feltételének megfelelően várhatóan Szövetség - Magyar Fórumra változtatja a nevét.
- lpj -