A „Gyimesi-bizottság” elkaszálta a kisebbségi jogi törvényt, Gyimesi szerint azért, mert alkotmányellenes

2023. január 11. - 21:31 | Belföld

Nem lesz törvény a kisebbségek jogállásáról, legalábbis nem abban a formában, ahogyan azt a kormány kisebbségi ügyi biztosa, Bukovszky László és munkatársai kidolgozták, és ahogyan azt a kormány kisebbségi bizottsága is ajánlotta. Gyimesi György (OĽaNO) vezetésével létrejött bizottság nem javasolja az elfogadását, írja a Napunk.sk.

A „Gyimesi-bizottság” elkaszálta a kisebbségi jogi törvényt, Gyimesi szerint azért, mert alkotmányellenes
Fotó: Paraméter

Nem tetszik a kormányhivatalban életre hívott bizottságnak a kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezete, ezért leállították az elfogadását. A testületnek a kormányhivatal és néhány minisztérium képviselője mellett Gyimesi György parlamenti képviselő is tagja, akit saját állítása szerint a kormánykoalíció bízott meg a jogszabály elkészítésének koodinálásával. Kétséges azonban, hogy van-e jelenleg az elfogadásához tényleges politikai akarat, hiszen a kormány tavaly decemberben megbukott, és az is lehet, hogy csak január végéig lesz érvényes a megbízatása.

A törvénytervezet elutasításáról a Napunk című online-portál adott hírt. Gyimesi szerint a Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos hivatala által kidolgozott kisebbségi törvény alkotmányellenes elemeket is tartalmazott.

„Úgy, ahogy volt, a kukába kellett dobni” – mondta a Napunknak a képviselő.

Gyimesi új javaslatot készítene, kérdés azonban, hogy van-e esély ennek elfogadására. Az is kérdéses, hogy néhány hónap alatt elkészíthető-e egy komplex javaslat, a kormánybiztos javaslatának elkészítése is több évet vett igénybe.

Bukovszky szerint nem alkotmányellenes a jogszabály

A jogszabállyal kapcsolatos kifogások meglepték annak kidolgozóját, Bukovszky László kisebbségi ügyi biztost is, habár azzal tisztában volt, hogy egyes minisztériumok nem értenek teljesen egyet a javaslattal. Az igazságügyi és a külügyminisztérium korábban azt kifogásolta, hogy a tervezet kollektív jogokat akar biztosítani a kisebbségeknek.

„Ezeket korábban is nevezték alkotmányellenesnek az egyes minisztériumi szakértők, úgy vélték, hogy a tervezet több jogot biztosítana a kisebbségeknek, mint amit a szlovák alkotmány előír, de ez szerintem nem igaz” – mondta Bukovszky. Szerinte a jogszabályt Szlovákia által is elfogadott nemzetközi dokumentumokra építették.

Bukovszkyt az is meglepte, hogy Gyimesi átvette a minisztériumok érvelését.

„Gyimesi minden szakmai elemzés nélkül azzal gyanúsít, hogy a javaslattal túlléptem a hatáskörömet és azt a jogi keretet, amit a szlovák jogrend biztosít” – kifogásolta a kormánybiztos.

Gyimesinek októberben még tetszett, most már alkotmányellenes

A kisebbségi törvény tervezetének „elgáncsolásával” októberben még Ivan Korčok korábbi külügyminisztert vádolta Gyimesi. Akkor még szó sem volt arról, hogy szerinte a jogszabály alkotmányellenes lehet, pedig a kidolgozott tervezetet a Paraméter információi szerint maga Gyimesi is ismerte.

„A kisebbségi törvény elfogadását Ivan Korčok akadályozta meg azzal az indokkal, hogy a Szlovák Köztársaságnak nincs rá szüksége. Ezért kérdeztem az új külügyminisztert, hogy mi az álláspontja ennek a törvénynek az elfogadásával kapcsolatban” – írta ki október 6-án a Facebookra Gyimesi.

A képviselő a parlamentben interpellálta a külügyminisztert, de Korčok időközben távozott a kormányból, ezért utódja, Rastislav Káčer frissen kinevezett miniszter válaszolt neki. A válaszból kiderül, hogy Káčer fontosnak tartja egy ilyen jogszabály elfogadását, már csak azért is, mert ez szerepel a kormányprogramban, amit magára nézve kötelező érvényűnek tart.

„A minisztérium munkatársa tagja volt a jogszabályt véleményező bizottságnak, voltak kifogásaink, de ezek elsősorban az előkészítés folyamatára vonatkoztak, nagyobb transzparenciát szerettünk volna” – mondta Káčer.

Akkor ő sem említette, hogy a tervezetet alkotmányellenesnek tartották volna, amivel most Gyimesi a törvény „kukázását” indokolja.

Maximalista javaslat, amiről tárgyalni kellene

Bukovszky elismeri, hogy az általa kidolgozott tervezet egy maximalista javaslat.

„Ezt a kisebbségek maximális igényei alapján állították össze a kisebbségi jogi szakértők” – magyarázta a kormánybiztos.

Ő ezt inkább tárgyalási alapnak tartja, amiből lehet engedni. „A tárgyalásokig azonban el sem jutottunk, sajnos most azt hallom a javaslatról, hogy kukába való” – mondta Bukovszky.

Szerinte korábban még Gyimesi is a több jogot biztosított volna a kisebbségeknek.

„Fél éve még azt mondta, hogy a kisebbségi törvény akkor fog valamit érni, ha benne lesz a kisebbségi önkormányzati rendszer. Erre mondja most a külügy- és az igazságügyi minisztérium, hogy tulajdonképpen alkotmányellenes, és ezzel az érveléssel most Gyimesi is egyetért” – mondta Bukovszky.

A jelenlegi helyzetben már maga Bukovszky sem nagyon bízik abban, hogy a jogszabály még ebben a választási ciklusban elkészül.

Ravasz: ilyen törvényt csak a kisebbségekkel szorosan együttműködve szabad elfogadni

Ravasz Ábel korábbi romaügyi kormánybiztos, a Bél Mátyás Intézet (BMI) igazgatója sem túlságosan bizakodó a jogszabály elfogadásával kapcsolatban.

„A jogszabály elfogadása szerepelt a kormány 2022-es feladatai között, ezért hivatalos állásfoglalást szeretnénk kapni róla a kormánytól. Az nem elég, ha egyes parlamenti képviselők elmondják a véleményüket, mert ez egy kormányszintű feladat” – utalt Gyimesi nem hivatalos tájékoztatására Ravasz.

A BMI levélben kért hivatalos állásfoglalást Július Jakabtól, a kormányhivatal vezetőjétől. „Azt is szeretnénk, ha a kormányhivatal vezetője nyilvánosságra hozná a törvénytervezet szövegét, mert ez még széles körben nem ismert, nem lehet róla nyilvános vitát folytatni” – mondta Ravasz.

Azt azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy a parlament elé egy olyan javaslat kerüljön, amit egyetlen képviselő dolgoz ki.

„A kormánybiztosi hivatal javaslata a kisebbségek képviselőivel egyeztetve jött létre. Ha valaki azt gondolja, hogy egy egyszerű képviselői indítvánnyal át lehet ezt írni, és ő meghatározhatja, hogy mi legyen egy ilyen törvényben, az a szembeköpése annak az önkormányzatiságnak, amivel a kisebbségek rendelkeznek” – figyelmezteti Gyimesit Ravasz.

Szerinte ugyanis ilyen törvényt csak a kisebbségekkel szorosan együttműködve szabad elfogadni.

A Szövetség is saját javaslattal készül

Nemcsak Gyimesi akar saját kisebbségi jogi törvénytervezettel előállni, a Szövetség decemberben – látva, hogy a kormánybiztos javaslatának elfogadása valószínűleg leáll – szintén bejelentette, hogy saját javaslatot dolgoz ki.

„Bukovszky László kisebbségi ügyi kormánybiztos kidolgozta ugyan a tervezetet, a munkában részt vettek a Szövetség szakemberei is, de azt látjuk, hogy az eltűnt a bürokrácia útvesztőiben” – mondta akkor a Paraméternek Forró Krisztián pártelnök.

A Szövetség javaslata a kisebbségi kormánybiztos által készített tervezetre épül majd, az akkori elképzelések szerint január elején mutatták volna be, és társadalmi viták indítottak volna róla.

- lpj -