A gyógyszer-rezisztencia terjedését segíti az antibiotikum szedésére vonatkozó több évtizedes ajánlás

Brit kutatók szerint a gyógyszer-rezisztencia terjedését segíti elő és ezért hibás az a szemlélet, amely szerint minden esetben végig kell csinálni az antibiotikum-kúrát, akkor is, ha a beteg már a vége előtt jól érzi magát. A szakemberek úgy vélik, új ajánlásokat kell kidolgozni.

Mi is a gyógyszer-rezisztencia?

A rezisztencia kialakulásakor az adott gyógyszer (vagy gyógyszer-kombináció) elveszíti azt a képességét, hogy megakadályozza a kórokozó szaporodását. Ennek eredményeként idővel a teljes terápia hatástalanná válik.

"Az orvosok tanácsolhatják a betegeknek, hogy hagyjanak fel a kúrával, amikor jól érzik magukat, ez azonban ellentétes az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával" - írta Martin Llewelyn, a járványos betegségek szakértője és kilenc orvostársa a British Medical Journal orvostudományi folyóirat csütörtökön megjelent számában közzétett tanulmányban.

"Javasoljuk a politikai döntéshozóknak, pedagógusoknak és orvosoknak, hogy ne tanácsolják a kúra befejezését kommunikációjukban. Sőt. Nyilvánosan és hathatósan ki kell mondaniuk, hogy ez helytelen, nem bizonyítékon alapuló ajánlás" - tették hozzá.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy további kutatások szükségesek a legjobb alternatív ajánlás kidolgozására, "de a betegeknek a legjobb tanács az lehet, hogy álljanak le a kezeléssel, ha jobban érzik magukat" - fogalmaztak.

A WHO szerint, ha korán leáll valaki a kúrával, azt kockáztatja, hogy nem pusztul el szervezetében a betegségét okozó valamennyi baktérium, amely mutálódhat és ellenállóvá válhat a kezelésre. Ezért ajánlja a nemzetközi szervezet a teljes kúra befejezését.

A brit szakemberek szerint ez az ajánlás még az antibiotikumok kifejlesztésének kezdeti szakaszában, az 1940-es években gyökerezik.

A kezelés időtartama és hatásossága, valamint a gyógyszer-rezisztencia közötti kapcsolat elemzése nyomán a tanulmány szerzői hangsúlyozták, nincs bizonyíték arra, hogy a rövidebb kezelés csökkent értékű, és gyógyszer-rezisztenciát idéz elő.

"Ha egy beteg bármi okból antibiotikumot szed, a bőrön vagy a bélben, illetve a környezetében lévő antibiotikum-érzékeny fajokat és mikroorganizmus-törzseket ellenálló fajok és törzsek váltják fel, amelyek készen állnak arra, hogy újabb fertőzést okozzanak a jövőben. Minél hosszabb az antibiotikum szedése, annál nagyobb ezen ellenálló fajok térnyerésének esélye. Az ellenálló törzsek közvetlenül terjedhetnek olyan emberek között, akiknél nem mutatkoznak a betegség jelei - magyarázták.

Szakemberek, akik nem vettek részt a kutatásban, üdvözölték annak megállapításait. 

Peter Openshaw, a Brit Immunológiai Társaság elnöke egyetértett azzal, hogy a kúra lerövidítése segítheti a rezisztenciaprobléma kezelését.

"Lehetséges, hogy csak addig kelljen szedni antibiotikumot, ameddig olyan szintre csökken a szervezet bakteriális terhelése, amikor már az immunrendszer is képes felvenni a harcot vele" - hangoztatta. 

Vannak azonban esetek, amikor szükség van a hosszas kezelésre, amikor például a beteg immunrendszere rosszul működik, vagy ha lassan terjedő baktériummal, illetve ha alvó baktériummal állunk szemben, mint például a tuberkulózis esetében - fogalmazott.

(MTI)