Gyönyörű folyamat, amikor a gondolataik átváltoznak alkotásokká

2017. június 2. - 20:39 | Kultúra

Pénteken délelőtt megnyitotta kapuit a Csallóközi Színes Ceruzák gyermekrajzversenyre beküldött alkotásokból nyílt kiállítás a Csallóközi Múzeumban, Dunaszerdahelyen.

Gyönyörű folyamat, amikor a gondolataik átváltoznak alkotásokká
Fotók: Paraméter

A Csallóközi Népművelési Központ óvodáskorú, 3-6 éves gyermekek rajzait felölelő versenyére Szlovákia egészéből, de nyolc másik országból is beküldték a picik műveit. Összesen több mint 2800 alkotás érkezett, a legtávolabbi hely, ahonnan postázták, Hongkong volt idén. Jegyezzük meg, nem először.

A Csallóközi Színes Ceruzák több mint 20 éves múltra tekint vissza. Az országos versenyt első alkalommal 1996-ban rendezték meg, akkor még az oktatásügyi minisztérium védnöksége alatt. 2005-től vált a megmérettetés nemzetközivé, 2011-ben pedig tulajdonképpen transzkontinentálissá.

Az egyik díjazott leányzó mindössze kétéves volt

Jana Svetlovská, a népművelési központ igazgatónője a Csallóközi Színes Ceruzák ismertető anyagában kifejtette, hogy az elmúlt években Szlovákia egészén kívül Magyarországról, Ausztriából, Csehországból, Lengyelországból, Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Szlovéniából, Romániából, Bulgáriából, Németországból Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Lettországból, Litvániából, továbbá Bangladesből és Hongkongból küldtek be munkákat.

Magyarországról és Szerbiából rendszeresen hozzák el gyerekeiket a szülők a kiállítás megnyitójára, de jártak itt már Csehországból, Lengyelországból, Németországból is. Akadt olyan család is, aki emiatt utazott el Dunaszerdahelyre Oroszországból és Fehéroroszországból, két család pedig egészen Hongkongból.

A megnyitó elején Adrián Ohradka bohóc szórakoztatta a gyerkőcöket

Az idei gyerekrajzverseny díjazottjaiból nyílt kiállítás megnyitóján részt vett Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Berényi József, Nagyszombat megye önkormányzatának alelnöke is. Értékelte, hogy Jana Svetlovská jóvoltából meg tudták szólítani az óvodáskorú gyerekeket, akik ennek eredményeként több mint 2800 rajzot küldtek be a megmérettetésre. „Akik ezen részt vesznek, mindnyájan kis művészek, akiknem a művészeti tudását ma elismerik” – szögezte ele.

Berényi megmutatta Tibor Mikuš megyei elnök, a verseny védnökének üdvözlőlevelét, majd azt kívánta, továbbra is ilyen szép alkotásokkal álljanak elő a gyerekek. „Ahogy nézem a rajzokat, látom, hogy nagyon élénkek a színek, élénk a lelkivilágotok, nem olyan komor, mint a felnőtteké. Sok kis Picassót látok, kis Manet-t és Monet-t” – húzta alá.

Bohumír Bachratý

A szakmai zsűri januárban ült össze Bohumír Bachratý vezetésével, és 50 rajzot választottak ki, melyeket egyenrangúan díjaztak. A gyerekek a szponzorok által felajánlott díjakkal, többnyire játékokkal, oklevéllel és egy színes ceruzát ábrázoló kerámiával gazdagodtak.

A zsűri elnöke a gyermekek okos és érzékeny látásmódját emelte ki. „Ez egy gyönyörű folyamat, amikor a gondolataik átváltoznak alkotásokká... Gyönyörű és tiszta szemlélet, azoké, akik előtt ott áll az élet, tele örömmel és boldogsággal” – szögezte le.

A zsűri tagjaként Almásy Róbert festőművész kifejtette, öröm volt végignézni és zsűrizni is a munkákat. „Ti a foci és a babázás helyett rajzoltatok, és ez nekünk és nektek is örömet hozott. Örülünk neki, hogy ilyen szép munkákat készítettetek. Köszönjük a szüleiteknek, hogy besegítettek, és a tanító néniknek, hogy eljuttatták ide a munkáitokat, mi pedig örömmel és büszkén mutatjuk meg a világnak, hogy gyönyörű képeket festettek a gyerekeink” – hangsúlyozta Almásy Róbert.

(SzT)