Győr nem nyugszik bele, hogy az adriai pornósztár fikarcnyival győzött a városban

2019. október 14. - 15:45 | Régió

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Győr nem nyugszik bele, hogy az adriai pornósztár fikarcnyival győzött a városban
A győri városháza (wikipedia)

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak.

Még Tarlós István főpolgármester szerint is - aki vasárnap kikapott az ellenzéki vetélytársától - Borkai Zsolt győri polgármester méltatlanná vált tisztségére. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje elmondta, felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.

MTI

Címkék: Győr, Borkai Zsolt