Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
Rövidesen több száz, rögzített sebességmérő radart helyeznek el a szlovákiai közutakon.
Minden bizonnyal mélyen a pénztárcájába kellett nyúlnia.
Aztán talán továbbra is azt hiszi, míg csak pénzbírságot kap...
Gyorsan hajtott, ezért meg akarták állítani a rendőrök, de a sofőr a gázra taposott.
Gyorsan hajtott, balesetet okozott, és abban sem volt köszönet, amennyit fújt.
Vízkelet és Galánta között úgy hajtanak, ahogy nem szégyellik.
Nem okozott neki gondot a helyszínen kicsengetni a bírságot.
Durván túllépte a megengedett sebességet.
Madách Imrére emlékeznek.
Az illegális bevándorlók a nyugat-balkáni útvonalon keresztül jutnak el Közép-Európába.
Az elmúlt évtizedekben csak 100 kilométernyi út épült Dél-Szlovákiában.
Kadirov büszke a fia tettére, és tiszteli a döntését.
Hallgassunk a szívünkre, ne a közvélemény-kutatókra! A saját jövőnkről kell döntenünk.
Orbán nem olyan ostoba, mint akik vakon követik.
A poszt felújításában jelenleg több negatívumot lát, mint pozitívumot.
A teljes szlovákiai villamosenergia-fogyasztás mintegy 13 százalékát fedezi.
Az esztergomi férfi által használt robbanószer vélhetően Szlovákiából származott.
Már csak ötöt kell aludni a választásokig, addig a helyzet viszont csak fokozódni fog…
A kissé hűvösebb hétvége után visszatér a kellemes meleg idő.