Gyorsuló ütemben növekedett az euróövezeti gazdaság a második negyedévben

2017. augusztus 1. - 13:23 | Külföld

Az első negyedévinél erősebb ütemben és a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben növekedett az euróövezet gazdasága a második negyedévben. 

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden közzétett előzetes adatok szerint az euróövezet 19 tagállamában szezonális kiigazítással számolva 0,6 százalékkal gyarapodott a hazai össztermék (GDP) április-júniusban az előző negyedévhez képest. Éves összehasonlításban 2,1 százalék volt a növekedés üteme.

Az Európai Unió 28 tagállamában ugyancsak 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék negyedéves összevetésben, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig 2,2 százalék bővülést mértek.

Az idei első negyedévben az euróövezet és az unió gazdasága is 0,5 százalékkal növekedett negyedéves szinten, éves összehasonlításban pedig 1,9 százalékos, illetve 2,1 százalékos volt a bővülés, azaz április-júniusban egyértelműen gyorsult a növekedés.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést augusztus 16-án, a harmadik, végleges becslést pedig szeptember 7-én hozza nyilvánosságra a Eurostat.

(MTI)