A győrújbarátiak örültek Dunaszerdahelyen

2018. március 5. - 12:05 | Sport

A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban csapott össze vasárnap délután az SK Dunaszerdahely férfi kézilabdacsapata a Győrújbaráti FADO TK I. ellen.

A győrújbarátiak örültek Dunaszerdahelyen
Fotó: Cséfalvay Á. András (illusztráció)

A sárga-kékek egygólos előnyben játszottak egészen a 20. percig, amikor a vendégcsapat kiegyenlített, majd átvette a vezetést. A hazaiak bármennyire is próbálkoztak, nem sikerült visszaszerezniük az irányítást, a szünetben 12:15 volt az állás.

A második félidő már sokkal szorosabbra alakult. A 37. percben összejött az egyenlítés, majd pár percre átvették a vezetést. Ez a siker azonban nem tartott sokáig, ugyanis a meccs végjátékában már a vendégek játéka dominált. Innentől már nem segített a hazaiakon az sem, amikor a győrújbarátiak csapatából mindössze hárman voltak fent a pályán.

A végeredmény így 25:32 lett.

A dunaszerdahelyiek csapatában Fekete Nándor szerezte a legtöbb gólt, összesen nyolcat.

Forrás: keziszovetseg.hu

A jövő heti mérkőzés elmarad, ugyanis a Győrújbaráti FADO TK II. kilépett a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságból. Így a legközelebbi összecsapás március 18-án lesz a Szentgotthárdi VSE ellen, idegenben.

(para)