Ha átmegy a javaslat a parlamentben, jóval több szurkolót engednek majd be a sporteseményekre

2021. július 22. - 08:34 | Belföld

Amennyiben pénteken megszavazzák a közegészség védelméről szóló törvénymódosítási javaslatot, amely szerint a járvány elleni intézkedések meghatározásakor figyelembe kell venni a digitális Covid-igazolványt, többen vehetnek majd részt a tömegrendezvényeken, beleértve a sporteseményeket is.

Ha átmegy a javaslat a parlamentben, jóval több szurkolót engednek majd be a sporteseményekre
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Erről Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter beszélt a kormányülés után. „A módosított törvény jogalkotási alapot jelent, hogy a beoltottak nagyobb arányban vehessenek részt az eseményeken, erre készül az új Covid-automata is” – mondta.

A konkrét számokról egyelőre tárgyalnak.

„Mindkét oldalról vannak javaslatok, a beoltottak korlátozások nélkül lehessenek jelen vagy legyenek bizonyos fix számok, amelyek többszörösen nagyobbak, mint most, de erről még egyeztetni fogunk” – tette hozzá a miniszter.

Az aktuális Covid-automata szerint a stadionokban jelenleg legfeljebb ezer szurkoló lehet, beltéren pedig ötszáz.

A digitális Covid-igazolvány a tervek szerint azzal kapcsolatban tartalmaz majd információkat, hogy az illető megkapta-e a koronavírus elleni védőoltást, negatívan a teszteredménye vagy átesett a fertőzésen.


(TASR)