Ha az orvosok felmondása után ez is bekövetkezik, annyi lehet a szlovák egészségügynek

2022. október 2. - 18:21 | Belföld

Az orvosok után a mentősök is beadhatják a felmondásukat.

Ha az orvosok felmondása után ez is bekövetkezik, annyi lehet a szlovák egészségügynek
Fotó: TASR/ Milan Kapusta - illusztráció

Ennek oka, hogy eltörölték a személyi juttatásokat, és az egészségügyi rendszer nem működik megfelelően. Ez utóbbi a mentősök szerint közvetlen módon veszélyezteti a páciensek életét.

Emellett a pozsonyi mentőszolgálat új igazgatójának távozását is követelik. A vezetőség azonban azt állítja, hogy egyelőre megkapják a mentősök a juttatásokat – írja a noviny.sk.

A mentősök azt kifogásolják, hogy válsághelyzet alakulhat ki, megyei szinten ugyanis több vezetői pozíciót megszüntettek.

„Ha elromlik egy mentőautó, nem tudjuk, kivel kell felvenni a kapcsolatot. Nincsenek feletteseink, akik krízishelyzetben ezekkel a dolgokkal foglalkoznának“ – fejtette ki a televíziónak az egyik mentős.

A mentősök szerint ha a helyzet nem változik, és nem teljesítik a követeléseiket, november 1-jén tömegesen beadják a felmondásukat.

A pozsonyi mentősök szóvivője, Darina Schreková közölte, egyelőre nem nyújtotta be senki a felmondását.

A probléma megoldása érdekében a mentősök Boris Kollárral, a parlament elnökével akarnak találkozni. A Sme rodina vezetőjének szóvivője közölte, a témát komolyan veszi, és kész fogadni a mentőszolgálatok képviselőit már a jövő hét elején.


(noviny.sk)