Ha elhitted, megérdemled

Széky János | 2022. szeptember 30. - 19:50 | Vélemény

Putyin ál-népszavazást tartatott, pontosabban kettőt, egy másik szuverén állam területén. Az orosz propagandát hűségesen másoló MTI közlésével ellentétben egyik ukrajnai megye, se Herszon, sem Zaporizzsja nincs „teljesen” orosz megszállás alatt – az ukránok megkezdték a Herszoni oblaszty visszafoglalását, maga a békeidőben hétszázezres Zaporizzsja város pedig sohasem lett az agresszoroké.

Ha elhitted, megérdemled
Illusztráció - nki.gov.hu

Nem lehet tudni, hogy egyáltalán lebonyolították-e őket, s ha igen, hogyan, mindenesetre sehol a világon nem ismerték el törvényesnek a két cirkuszt, csak Putyin jelentette be diadalmasan az eredményt: a két terület népe az Ukrajnától való elszakadást és az Oroszországhoz csatlakozást választotta.

A két terület népe a múlt hétig sohasem adta jelét, hogy nem akar Ukrajnához tartozni, az orosz megszállók viszont lerombolták városait, terrorizálták a lakosságát, az elfoglalt atomerőmű felhasználásával élőpajzsként zsarolták; és ha tehették, minél több embert deportáltak azok közül, akik nem akartak együttműködni.

Az igenek 87, illetve 93 százalékos aránya – emez ócska sztálinista tempó – azt idézheti eszünkbe, hogy 1940-ben a megszállásig szuverén balti államok lakossága hasonló többséggel voksolt a pszeudoválasztásokon az egyetlen választható tömörülésre, amely aztán az álparlamentben megszavazta, hogy kéri országa felvételét a Szovjetunióba. Ötvenegy évig tartott, amíg kiszabadultak.

A világméretű undort keltő népszavazási cirkusszal egyébként nem egyszerűen a – de facto támadó háború során, az ENSZ Alapokmányát felrúgva elért – területi hódítás megpecsételése volt Putyin célja, hanem részben a visszafordíthatatlan eloroszosítás (Herszon megyében már 2001-ben is 82, Zaporizzsjában 71 százalék volt az ukránok aránya).

Részben pedig az orosz rezsim számára jogi-politikai előnyök járnak azzal, ha azokat a területeket, amiket az ukránok vissza akarnak foglalni, hazai területté nyilvánítják. Könnyebben lehet azt mondani például, belföldi használatra, hogy az orosz hazát támadják nyugati fegyverek. És igaz, hogy nincs olyan felelős kormány, amelyik elismerné a nemzetközi jogi és alkotmányjogi szempontból abszurd népszavazások eredményét, a közösségi média univerzumában használni lehet érvként az Amerika- és Nyugat-ellenes sokaság elméjének masszírozására.

Oroszország a mai világ legvéresebb imperialista hatalma. Putyin pedig jó kipróbált antiimperialista lózungokkal takarmányozza a Nyugat-gyűlölőket.

Összefoglalva: gyalázat az egész, és az embert érdekelné, mit szól hozzá az a kormány, aminek a feje harcos antikommunistának, igazi európainak állítja be magát, s aki – legalábbis a gondosan ápolt mítosz szerint – az oroszok hazaküldésével alapozta meg politikai karrierjét.

Meg is kérdezték a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Azt felelte, hogy „közös uniós álláspont, nem fogadjuk el”. Vagyis valamiért ez az EU álláspontja, lehetne más is, és mi ez esetben úgy döntöttünk, hogy igazodunk hozzá. Különben nincs véleményünk, minket nem izgat, de ha ez a heppjük, hát legyen. Adják már ide a pénzt.

Hogy vannak mindenféle értékek? Elvek? Hogy nem szeretjük a kommunista módszereket? Hogy nem szeretjük az orosz fegyveres erőszakot? Hogy mindennél többre tartjuk a nemzeti szuverenitást? Hogy nem fogadjuk el a gyalázatot? Ugyan, tényleg elhittétek, valahányszor mondtuk? – kérdezhetné az uralmi elit, ha egyszer csak kedve támadna az őszinteséghez. Aki harminchárom éven át kooperál a saját hülyére vételében, az meg is érdemli, hogy hülyére vegyék.

Hallgassuk a főnököt magát, a szeptember 26-i, napirend előtti felszólalást.

„A háború a keleti szomszédságunkban zajlik Ukrajna és Oroszország között.” Finom kis manipuláció, amiben óriási rutinja van. Persze, lehet mondani, hogy a két ország „között” zajlik, és lehet Ukrajnát mondani az első helyen, mintha a két fél egyformán felelős lenne, de az ukránok egy kicsit jobban. A valóságban nem lenne háború, ha Oroszország nem támadta volna meg Ukrajnát. Ó, annál azért ügyesebb, semhogy kimondja, amit minden orosz bot meg oroszbarát, balek -és bérenc troll tud: hogy Amerika kezdte. Ezzel ne lehessen ám megfogni.

„Mégis, lépésről lépésre a világ egyre nagyobb része válik a háború elszenvedőjévé.” Pedig maradhatna szláv belviszály, ahogy nem túl rég mondta, olyasmi, amihez nekünk nincs közünk, amihez nem értünk, amivel békét kéne hagyni nekünk.

„Ukrajna és Oroszország háborúja lokális háború – lenne. A nyugati gazdasági szankciók azonban globális gazdasági háborúvá változtatták.” Itt kezdődik az egymásra épülő hazugságok sorozata. Egyrészt ez nem „Ukrajna és Oroszország háborúja”, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja. Másrészt a Nyugat nem azért reagált rá példátlan dühvel, mert két szláv ország összekülönbözött, hanem mert az orosz agresszió a második világháború utáni világrendet és benne a Nyugatot veszélyezteti, azaz nem lokális csetepaté volt, hanem eleve globális ügy.

És ha Orbán a Nyugat részének tartaná Magyarországot, nem hajtogatná – az euroatlanti szövetségi rendszer minden más kormányzatával ellentétben –, hogy ez „nem a mi háborúnk”. Mondom, ezzel csak elkezdődik a hazugságok sora. Van még. Folyt. köv.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.