Ha hétfőn megnyílnak a boltok, bombasztikus leárazásokra ne számítsunk

2021. április 16. - 10:16 | Belföld

A tervek szerint hétfőn megnyílhatnak a boltok és szolgáltatásokat nyújtó kereskedelmi egységek. Ennek kapcsán nyilatkozott Daniel Krakovský, a Szlovák Kiskereskedők Kezdeményezésének (ISKM) az elnöke a DenníkN lapnak.

Ha hétfőn megnyílnak a boltok, bombasztikus leárazásokra ne számítsunk
Illusztráció (Fotó: Cséfalvay Á. András)

Krakovský úgy véli, a vásárlók nem számíthatnak nagy leárazásokra, hiszen a boltok több mint száz napig zárva voltak, ezért a kereskedők minden euróért lehajolnak majd. Ez az időszak kétszer olyan sokáig tartott, mint a vírus első hullámakor. Szerinte a boltosokat az foglalkoztatja leginkább, hogy az állam felajánl-e egy olyan támogatási rendszert, ami fedezné az állandó kiadásokat. Ez eddigi segítség arra volt elég, hogy ne kelljen felmondani a bérleti szerződést és sikerült megtartani az alkalmazottak többségét, de

ha az állam nem nyújt segítő kezet, sok üzlet tönkremegy. Hogy túlélik-e a boltok ezt a nehéz időszakot, az elkövetkező pár héten, hónapban derül ki,

hiszen a kereskedők jelentős része már a világjárvány első hullámától fogva tolja maga előtt a felhalmozott adósságot. Arról nem is beszélve, hogy sokan azt remélték, a szezonális árujukat majd akadálytalanul értékesítik.

Krakovský rámutatott, a boltosok valószínűleg leárazzák majd ezeket a szezonális termékeik, de azt tudatosítanunk kell, hogy nem várható a raktárak kisöprése, amolyan 70 százalékos árengedmények, inkább kevesebbre számítsunk. A másik oldalon a vásárlók hajlandóak lesznek több pénzt elkölteni, hiszen - ha az egyre izmosodó online kereskedelmet leszámítva - erre majdnem négy hónapon keresztül korlátozottan volt lehetőségük.

(DenníkN)