Ha itt most valaki összeesik, ők tudnák, mit kell csinálni!

2016. június 3. - 07:57 | Régió

11 iskolából 16 csapat indult a fiatal életmentők versenyén, Dunaszerdahelyen.

Ha itt most valaki összeesik, ők tudnák, mit kell csinálni!
A pozsonyeperjesi alapiskola C csapata, az I szint győztese (Fotó: Paraméter)

A Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Szervezete csütörtökön rendezte meg a fiatal életmentők versenyét a Max bevásárlóközpontban.

A verseny lényege, hogy az alap- illetve középiskolás diákoknak különböző imitált sérüléseket kell ellátniuk, továbbá szóban is igazolniuk kell egészségügyi, illetve a Vöröskeresztről és a Vörös Félholdról meglévő ismereteiket.

Idén összesen 11 iskola diákjai indultak a versenyen, ötfős csapatokban. Köztük volt a dióspatonyi Móricz Zsigmond, a somorja-tejfalui, a pozsonyeperjesi, , a somorjai Korvin Mátyás, az alistáli Korvin Mátyás a dunaszerdaheklyi Jilemnický utcai és Smetana ligeti, a nagymegyeri Bartók Béla alapiskola, az ekecsi speciális, bentlakásos alapiskola, továbbá a somorjai Madách Imre, illetve M. R. Štefánik Gimnázium.

A diákoknak el kellett látniuk az alsó végtag, a vádli erős vérzését, alkoholmérgezést eszméletvesztéssel, nyílt lábtörést és vállficamot, továbbá cselekedniük kellett hasi belső vérzés gyanúja esetében, illetve a kéz másodfokú égési sérülésénél. Mindegyik csapatnak emellett be kellett mutatnia a mesterséges lélegeztetést az arra szolgáló próbababán.

Nagy Dagmar, a vöröskereszt területi szervezetének igazgatónője szerint az idei verseny nagyon magas szintet képviselt. „Fegyelmezett hozzáállással tisztességes eredményt értek el a csapatok. Garantálom, hogy ha valaki itt most összeesik, akkor tudnák mit kell csinálni” – fogalmazott. Kiemelte a pozsonyeperjesi alapiskola C csapatának eredményét – a lányokból álló gárda ugyanis maximális pontszámot ért el.

A versenyen részt vett Karol Grajcár, a Nagyszombati Járási Hivatal oktatásügyi főosztályának vezetője is, aki hangsúlyozta a Vöröskereszt alapítója, Henry Dunant által képviselt üzenet a másoknak nyújtandó segítség fontosságáról. „Szélesítsétek ismereteiteket, érvényesítsétek ti is ezt az üzenetet, éljetek eszerint!” – szögezte le.

A verseny első szintjén az alapiskolák alsó tagozatos diákjai mérettetnek meg, itt összesen négy csapat indult 20 diákkal. Mit fentebb említettük, a pozsonyeperjesi alapiskola C csapata végzett az első helyen, a somorja-tejfalui alapiskola lett a második, az eperjesi B csapat pedig a harmadik.

A II. fokozaton a felső tagozatosok és középiskolások versenyeznek, amely során ugyancsak a pozsonyeperjesi alapiskola diákjai voltak a legjobbak. Második helyen végeztek a somorjai Korvin Mátyás, harmadik helyen pedig a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola felsősei.

(para)