Ha lesz kártérítés, a hotelek és vendéglátóhelyek teljesen kimaradhatnak belőle

2021. április 14. - 08:58 | Belföld

A hotel- és éttermi szövetség, illetve a közlekedésügyi minisztérium képviselői is figyelmeztetnek arra, hogy az idegenforgalmi egységeknek problémájuk lehet a kártérítések igénylésével a kártérítési törvény alapján.

Ha lesz kártérítés, a hotelek és vendéglátóhelyek teljesen kimaradhatnak belőle
Archív felvétel

Ennek oka, hogy a közlekedésügyi minisztériumnál meghirdetett kompenzációs sablon alapján már kapnak támogatást, és az EU szabályai alapján kétszer ugyanazokra a fix költségekre nem kérhetnek. A törvény előkészítésénél a gazdasági minisztérium számolt egy ilyen verzióval. A törvény előkészítése időközben átkerült a pénzügyminisztériumhoz (lényegében Richard Sulíktól Igor Matovičhoz), azt viszont nem tudni egyelőre, hogy néz majd ki a jogszabály végleges formája.

Marek Harbuľák, a Hotel- és Éttermi Szövetség képviselője szerint a kártérítési törvény lényegében ugyanazt a területet fedi le, mint amire a közlekedésügyi minisztérium már létrehozott egy támogatási sablont, és eben egyetértett vele a tárca idegenforgalmi osztályának vezetője, Radúz Dula is.

A közlekedésügyi minisztérium sémája alapján olyan egységek kaphatnak kompenzációt, amelyeknek a forgalma legalább 40%-kal csökkent 2019-hez képest, ugyanakkor legfeljebb a forgalom 10%-át kaphatják meg kompenzációként.

Igor Matovič újdonsült pénzügyminiszter ezt a segélyezési platformot 120 millióval 220 millió eurósra növelte. A 10% szerinte azzal magyarázható, hogy körülbelül ennyit tesznek ki ilyen egységekben a fix költségek. Az utazási irodák esetében ez az arány például alacsonyabb, így ők kisebb támogatásra is jogosultak.

Az Európai Bizottság irányelvei szerint ugyanazokra a költségekre nem lehet több fajta, kumulált segélyt is nyújtani.

A gazdasági minisztérium márciusban még azzal számolt, hogy a kártérítés bevezetése esetén a korábbi dotáció bizonyos részeit megszüntetnék. Ami biztosan maradt volna, az a bérkompenzáció, amit lényegében az Európai Szociális Alapból fizetnek, illetve a hitelgarancia, ehhez jönne a fix költségek támogatási sablonja.

Februárban még azzal számoltak, hogy a kártérítésből levonnák azt a segélyt, amit a konkrét idegenforgalmi egység tavaly már megkapott, ugyanakkor elképzelhető, hogy még ez sem lenne elegendő, hogy kártérítést kaphassanak - vélekedett Dula.

Ha pedig ez így van, akkor a járványhelyzet által leginkább sújtott szektor, az idegenforgalom teljesen kimaradhat a kártérítésekből.

(Denník E)