Ha majd ott tartunk, hogy az ellenzék elbénázza a kormányalakítást, ez a hír jusson eszünkbe!

2020. január 7. - 17:59 | Belföld

Ahogy arról beszámoltunk, a demokratikus ellenzéki pártok színe-java ült ma le közösen elkölteni egy ebédet, hogy közben megtárgyalják a hogyan továbbot. Igor Matovič nem vett részt az egyeztetésen, a híradásokban nem is esett különösebb szó arról, miért csupán a PS/Spolu, a KDH, a Za ľudí és az SaS vezetői dugták össze a fejüket. Most megszólalt a politikai dzsemboriról lemaradó ellenzéki hordószónok, és már minden világos. A galambok hiányoztak a történetből. Meg a füstjelek.

Ha majd ott tartunk, hogy az ellenzék elbénázza a kormányalakítást, ez a hír jusson eszünkbe!
Fotó: tasr

"Mindenhol azt olvasom, hogy Matovič nem jött el az ebédre, de a legjobb megmondani az igazságot." - indítja az OĽaNO vezetője a tényfeltárást, miért hiányzott kedden az ellenzéki összeröffenésről. A hoppon maradt pártelnök a közösségi médián megjelentetett magyarázatában szépen felvezeti, hogy az exállamfő, Andrej Kiska feladata lehetett a mára szóló ebédmeghívás.

"Kiskával a mobilon keresztül kommunikálok (sms és hang), továbbá WhatsApp-on és Signalon, villantja fel Matovič, hány különböző üzenetküldő program köti őt össze a volt elnökkel. Kiska "küldött nekem két üzenetet (csütörtökön és vasárnap) a Signalon keresztül" - folytatja a nagyszombati politikus - amit ő már bevallottan régebb óta nem használ, mert az kért tőle valami jelszót. Így aztán érthető, hogy Matovič nem is vette észre időben, Kiska jelezte neki kétszer is, hogy lesz kedden egy ilyen egyeztetős esemény.

Szóval a parlamenti képviselő csak hétfőn nyitotta meg a Signálos felületét és kapásból válaszolt is az exállamfőnek, aki visszaírt, hogy már késő bánat, azaz az esemény "passzé". Ok, gondolta Matovič, tehát a társas déli étkezés lefújták, "...de csak ma tudtam meg, hogy csak számomra volt tárgytalan az ebéd" - panaszolja a született ellenzéki politikus.

De ezt az egészet nem tartja tragédiának az OĽaNO irányítója, bár egy kicsit fájlalja a dolgot, mert, ahogy mondja, ha "én valakit tényleg meg akarok hívni ebédre, és látom, hogy az írásos üzenetet nem olvasta el a címzett, akkor felhívom vagy küldök egy SMS-t vagy postagalambot vagy füstjelet. De Igor nem csinál ebből nagy ügyet, főleg mert tudja, biztos valakit zavart volna a jelenléte. De ami Matovič szerint a legfontosabb, mindenkinek tudatosítania kell, hogy csak közösen lehet a Smert kiebrudalni a hatalomból. Még ha ez a tény - a többi ellenzékinek - nincs is annyira az ínyére.

Másfél hónap múlva parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. Az úgynevezett demokratikus ellenzék meg itt tart, hogy egy közös egyeztető akciót sem tud megszervezni normálisan. Szánalmas egy történet. Ebből a felhozatalból vajon milyen kormány születhet?

(sp)