Megosztás
Sebő Veronika Gálik Gáborhoz és Klaudiához hasonlóan Dunaszerdahelyről érkezett az Ifjú Szivekbe. Jelenleg is a tánckar legfiatalabb tagja, Gálikék után most vele beszélgettünk.
Legifjabb vagy a bandában. Hogyan csöppentél bele?
Hétéves koromban a szüleim beírattak a Dunaág Néptáncműhelybe, amit Volner Nagy Melinda és Nagy Iván vezetett. Végül is itt kezdődött a pályafutásom, ahol aztán több mint tíz évig táncoltam. Mindig is nagyon érdekelt a néptánc, a népi kultúra, az Ifjú Szivek pedig rendezett táborokat. Egyszer nyáron elmentem. Lehetőséget kaptam, hogy táncoljak az együttes ifjúsági csoportjában, a Pozsony Táncegyüttesben. 2012-től itt folytattam a táncot, hetente két alkalommal utaztam Dunaszerdahelyről Pozsonyba a próbákra. Ekkor már közvetett kapcsolatba kerültem a szivekes táncosokkal és a művészeti vezetővel, Hégli Dusannal is. Amikor felvételit hirdettek, az ifjúsági csoport vezetői, Gálik Gábor és Klaudia azt tanácsolták, hogy próbáljam meg. Korábban soha nem terveztem profi szinten táncolni, de az utóbbi években egyre jobban vágytam arra, hogy bekerülhessek az Ifjú Szivekbe. Anyukám és a család többi tagja is biztatott, engem pedig 2015-ben felvettek. A dunaszerdahelyi magángimiben az utolsó évemet távúton fejeztem be, így is érettségiztem.
Gondolom, ez az egész teljesen megváltoztatta az életed…
Igen, teljesen felforgatta. 🙂 Pozsonyba költöztem, és olyan intenzív kapcsolatba kerültem a tánccal, amiről korábban nem is gondoltam volna, hogy lehetséges. Úgy érzem, mindettől pozitív irányba változtam. Szeretem, amit csinálok, és nagyon szerencsésnek érzem magam, mert lassan a hivatásommá válik, ami a legjobban érdekel.
Kapcsolódó interjú:
Mi a mozgásunkkal fejezzük ki azt, amit más szóval!
Van egy hipotézisem, miszerint aki a fiatalok, kamaszok közül szívesen elmegy egy néptánc-előadásra, az leggyakrabban űzi is. Megállja ez a helyét? Ismersz a kortársaid közül olyanokat, akik kizárólag a nézői?
A barátaim, ismerőseim elfogadják, amit csinálok, és eljönnek megnézni, amikor én is fellépek, de maguktól talán soha nem mennének el egy néptánc- vagy táncszínházi előadásra. Tény, sajnos nem ez a mai fiatalok kedvenc műfaja. Viszont ha magamból indulok ki, azért fertőző is: ha megnézed, akkor csinálod is, és nem tudsz kiszállni.
Változást jelentett az, hogy egy néptáncegyüttesből átkerültél egy táncszínházba?
Bár ugyanazzal a táncanyaggal dolgozunk, sok értelemben más a táncszínházi munka. Nagyon sokrétű. A tánc egy önkifejezési forma, fontos, hogy mindenki önmagát tudja adni egy-egy produkcióban, de a mozgása kifejezze azt is, amit az adott előadás megkövetel. Nem egyszerű, hogy görcsös, direkt megoldások nélkül, természetesen táncolj úgy, hogy az a célnak megfeleljen.
Annak idején, tavaly, melyik előadás volt az, amelybe az érkezésedkor először bekapcsolódtál?
A jubileumi évadban kerültem az Ifjú Szivekhez. Nagy volt a hajtás már januártól, ugyanis február végére esett a Kakukktojás pozsonyi bemutatója. Itt kaptam először lehetőséget, aztán fokozatosan a többi előadásban is. 2015-ben felújítottuk a Felföldi leveleket, ebben a munkafolyamatban már az elejétől részt vettem. Nagy előrelépést jelentett számomra, ekkor már saját szerepeket is kaptam.
Kapcsolódó cikk:
Kisudvarnokban 75. alkalommal kerül bemutatásra a Kakukktojás, ebből te mennyiben szerepeltél?
Hát, 25-30-ban biztosan. Ez a műsor már készen volt, mikor én megérkeztem. Nincs külön szólóm más táncstílusban, de nagyon szeretem. A közönség mindig nagyon lelkesen reagál, rácsodálkozik, mikor előkerül a néptáncos jelenetek közt a hip hop vagy a flamenco. Én is érdeklődöm más táncstílusok iránt, például el tudom képzelni, hogy a jövőben részt veszek egy salsa tanfolyamon.
Mivel próbálod felrázni magad, hogy ne fásulj bele egy-egy előadásba? Mit próbálsz megragadni bennük?
Szerintem az a lényeg, hogy egy-egy műsoron belül is kell új kihívásokat keresni. Új szemszögből figyelni, új érzéseket kutatni abban, amit csinálsz. Mert ugye, érzésből táncolsz. Minden mozdulatban rátalálhatsz valami olyasmire, amit addig nem ismertél, és erre minden előadás egy újabb alkalom. Az is számít, hogy kinek vagy mikor játszunk. Gyerekek előtt például teljesen más táncolni, mint este, színházban, felnőtteknek. Szeretem a nevelő előadásokat, a gyerekek rengeteg vidámságot sugároznak, ami átragad ránk is. De persze mindig, miden előadáson akarva-akaratlanul ugyanolyan izgalomba kerül az ember a színpadon.
Hogyan éled meg, hogy készültök Avignonba?
Avignon mindannyiunk számára óriási kihívás. Nagyon nagy lehetőség, hogy egy hagyományos néptáncra, népzenére épülő előadás bemutatkozhat egy ilyen elismert, kortárs színházi eseményen. Mindannyian igyekszünk Dusan fejével is gondolkodni, a lehető legpontosabban értelmezni minden instrukcióját. Szeretnénk pontosan úgy előadni a műsort, ahogy ő elképzelte és elvárja, keményen dolgozunk hónapok óta. Július 7-én lesz az avignoni premierünk, izgulunk és nagyon várjuk. Mindannyiunk számára teljesen új tapasztalat lesz ez, örülök, hogy én is átélhetem.
Per pillanat meddig tudsz előrelátni az Ifjú Sziveknél?
Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor egy célunk teljesül, mindig egy új célt tűzzünk ki magunk elé. Szerettem volna bekerülni a tánckarba, és ez sikerült. Aztán most az volt a célom, hogy én is eljussak Avignonba, és nagyon úgy tűnik, hogy ez is összejön. Úgyhogy a legújabb célkitűzésem, hogy mivel a Finomhangolás egy trilógia első része, szeretnék részt venni a második és harmadik részében is.
(SzT/para)