1
Fotó: Shutterstock
Megosztás
Ha valakit legalább alapfokon érdekel a szlovákiai magyar közélet (értsd, a napi politikai gyakorlat és annak aktorai, a politikusok) és képes értelmezni, amit olvas és hall, olyan benyomása lehet, hogy valamilyen jelképes égszakadásnak, földindulásnak megfelelő tragédia küszöbéhez ért a szlovákiai magyar népesség. Gyakorló politikusaival együtt.
Leginkább persze némely túlbuzgó sajtómunkás, no és önmagát előrehaladottabb koránál, illetve egykori politikai „hőstetteinél“ fogva tök illetékesnek képzelő „civil“ okostóninak köszönhető ez az ostromállapotot idéző médiaricsaj. Amely egyébként legalább annyira fiktív, illetve kikonstruált helyzetet teremt, mintha néhány barantaharcos arról igyekezne itten a 21. századi Európai Unió „kellős közepén” társadalami disputát gründolni, hogy megalapíttasék-e a Független Szlovákiai Magyar Királyság, és meg legyen- e koronázva, augusztus ide vagy oda, lehetőleg a Duna jegén, pld. Duray Miklós, a tanult geológus és amatőr nemzetmentő meg ébresztő…
Egyáltalán nem bolondultam meg még teljesen, kedves olvasó! Egyelőre! Bár itt-ott, amikor bizonyos rendszerességgel kedvem van elvegyülni istenadta népemnek sűrűjében, helyenként tényleg a gutaütés határára sodródom. De itt kell leszögeznem, kizárólag önhibám okán kerülget ilyenkor az őrület. Kiváltképpen, ha mondjuk, egy-egy vérre menő BL-vagy EL-focimecs félidejében ott felejtkezik tekintetünk a magyar „közszolgálati“ tévé egyperces agymosodáján. Képtelen vagyok ugyanis elfogadni, hogy mennyire hatékony a tévé és általában a média. Holott, amióta az eszemet tudom, illetve amióta szabadon tehetem a dolgomat, magam is sajtómunkásként nyomulok. Az is világos számomra persze, hogy olvasóim bizonyos hányadában ( kb. 50 százalék) épp akkora undort vált ki a munkám, amekkorát bennem gerjeszt a fentebb említett egyperces izé…
De hagyom most már a szakmai rinyálást, amely egyébként azért nem teljesen öncélú, mert ezzel a kitérővel akartam jelezni, hogy mire képes a sajtó. Főként pedig, ha csak annak látszik! Vagy csak szimplán szerepet téveszt…
A szlovákiai magyar közélet történéseit prezentálni hivatott sajtóra is célzok, ugye.
Leginkább azért, mert az a fundamentális benyomásom (talán nem csak kényszerképzet), hogy a szlovákiai magyar médiumok jó része hatalmas szereptévesztésben dagonyázik. Konkrétan azért, mert a szlovákiai magyar sajtómunkások tekintélyes hányada egyáltalán nem a szlovákiai magyar közélet/politika történéseiről tájékoztat a lehető legtisztább tárgyilagossággal. Hanem mint egy fullos propagandagépezet, alakítani, formálni igyekszik azt!
Tessék elképzelni egy Michelin csillagos éttermet, ahol a kuncsaft belepofázik a séf receptjébe meg a főzés technológiájába. Van ilyen? Hát lehet, hogy megesik, de normális? Szerinted…?
Most már itt kell megmagyarázni, hogy mi is történik mostan a szlovákiai magyar közélet/politika és a sajtó illetve a potenciális választópolgár viszonyrendszerében:
Van itten a szlovákiai magyar térfélen kettő darab politikai párt. És van kettő kvázi, azaz majdnem párt, pártnak tetsző grupp. Konkrétan a Híd (parlamenti és kormánypárt), a Magyar Közösség Pártja (parlamenten kívüli párt) Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (parlamenten kívüli kezdeményezés) Magyar Fórum (dettó mint az MKDSZ). Teljesen természetes, hogy ezekben a pártokban a központi akarat az, hogy a parlamentbe kerüljenek. Ez az alaphelyzet.
Arra most ne térjünk ki, hogy miért sikerült az utóbbi választási ciklusokban csak az egyiknek elérni ezt a célt. Abból ugyanis csak fölösleges és haszontalan civakodás, süketelés, köpködés gerjed a szóban forgó pártok híve(ő)i között. Miközben tudvalévő, híve(ő)kkel vitába szállni lehetetlenség. Tehát tök fölösleges. (Ahogy arról is fölösleges győzködni bármilyen pácienst, hogy nem minden politikus lop. Aki ugyanis erre esküszik, jó eséllyel csak azért teszi azt sárga irigyen, mert neki nincs arra lehetősége. Vagy nincsen annyi, mint egy politikusnak…)
Ott tartottunk, hogy a parlamentbe vágyik mindegyik párt és kvázi párt. Mármost két alapvető tény befolyásolja jelenleg ezt a vágyat. Az egyik az, hogy jövő tavasszal esedékes Szlovákiában a parlameni választás. A másik evidencia, hogy a két elvileg esélyes pártot az fenyegeti (a Híd pártot kevésbé, az MKP-t inkább), hogy nem lesznek képesek elérni, illetve meghaladni a parlamenti bejutás 5 százalékos küszöbét. (A kvázi pártokról most ne is essék szó, hiszen potenciális választási bázisuk tulajdonképpen a zéróhoz tendál.)
Normális viszonyok között a parlamentbe történő bejutás tekintetében két verzió lehetséges a két párt számára. Az egyik az, hogy külön-külön mindkét csapat megcsinálja a lehető legtisztességesebben a választási programját és a kampányban a lehető legprofibb módon, emberfölötti munkával igyekeznek eladni azt a célszemélyeknek, vagyis a lehetséges választóknak.
Ezeknek a programoknak persze a legkevésbé sem arról kell szólniuk, hogy kicsoda a szebb, konzervatívabb, liberálisabb, homofóbabb, xenofóbabb, kékszeműbb, fehérebb, no és magyarabb, mint a másik. Mint ahogy a ködös, megrészegült vizionálástól is mentesnek kell lennie. Amilyen például a magyarfogyás radikális megállítása és a magyarok szaporodásának szavatolása…
A magyarfogyás megállítása és a magyarok szaparodása ugyanis, ha valaki esetleg nem tudná, a magyar házaspárok privát ügye! Tessék csak megkérdezni a két-három-négy és több gyermekes magyar szülőket, hogy ők nemzették az utódaikat vagy valamelyik nagy természetű politikus volt az…!
Szóval, a programnak, konkrétnak, korszerűnek (21. századot írunk!) kell lennie.
Mit akarunk a gazdasággal? Hogyan teremtünk olyan jogi környezetet, hogy a gazdaság szereplői, ne fulladjanak bele az adózásba? De nem ám csak azért ne fulladjanak bele, hogy több legyen a profitjuk, hanem azért ne, hogy tisztességesen legyenek képesek megfizetni az alkalmazottaikat, a munkavállalókat! A programnak konkrétan tartalmaznia kell, mert ez az igazi kulcs- sőt, létkérdés, hogy mit óhajtanak a pártok politikusai kezdeni az oktatásüggyel. Hogy a 21. században biztonsággal eligazodni, tisztességesen megélni képes, kritikus gondolkodásra és cselekvésre, a gyakorlati életre nevelt diákok kerülnek-e ki az oktatási intézményeinkből vagy zombik. Akik a vonatkozó európai teszteken rendre a hátsó traktusokban felejtődnek. Milyen legyen az egészségügy, amelyben a munkavállaló által a betegbiztosítóknak befizetett pénzért a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást képesek nyújtani az erre hivatottak?
Tovább is lenne, de nem mondom, mert kíváncsi vagyok, nyilván sokakkal együtt, hogy mivel kínálnak majd meg, akik a szavazatomra számítanak!
Ugyanezt kell produkálniuk a pártoknak abban az esetben is, ha hajlandók együtt indulni a választásokon! Ami természetesen bizony lemondással, bizonyos egyéni érdekek sérülésével jár. Ez azonban egyáltalán nem a sajtómunkások felelőssége. Ahogy a lehetséges választóké sem! Ezzel, tetszik, nem tetszik a politikusoknak kell megbékélniük, mert kizárólag az ő felelősségük. Amint azt is, hogy ne gátlástalan konjunktúralovagokkal, felkészületlen sógorokkal, hülye komákkal, haverokkal stb. töltsék fel a választási listákat.
Ezért aztán totális mellényúlás, ha bizonyos sajtómunkások azon dolgoznak ezerrel, hogy csak azért induljanak együtt, mert, ha nem lesz a parlamentben, a kormányban magyar ember, belehal a szlovákiai magyar!
Ugyanez vonatkozik azokra a civil álarc mögül nyomuló pártkatonákra (tisztelet a szabályt erősítő megtévesztett vagy csak felületes naivaknak), akik etnikai alapon akarják berugdalni a parlamentbe a politikusokat. Szereptévesztő igyekezetükben privát feltételek szerint káderezve a politikai szféra szereplőit, generációs problémákat gyártva barmolnának bele a szereposztásba. Mintha normális lenne, ha egy színházi előadás rendezését, a szereposztástól a diszlettervezésig a legcsekélyebb felelősség nélküli nézőkre bízná egy őrült direktor…
Világos persze, hogy mindennek megvan az értelme és célja. Hivatalosan ugyan még nincs itt az ideje, de már zakatol a kampány. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Folyik az irigykedő bársonyszékezés, árulózás, rinyálás, a másodrendűségi komplexusok felpiszkálása, a szegénységgel, a többségi elnyomással riogatás, közösségépítés és rombolás. Később lesz még tele zsákkal Beneš-dekrétumozás, évfordulós trianonozás, himnuszozás akármennyi, autósztrádától, alagutaktól rettegés, az alávetettség, a kisemmizettség válogatott ragozása, rituális közéleti sebfelvakarás, égszakadás, földindulás vagy amit akartok…
Mígnem aztán , ha nem figyelsz jól és nem vagy képes szűrni a sódert, arra ébredsz egy napon, hogy migrálnod kell ebből országból. Egyszeriben "migráncs" leszel, bazmeg! Miután utoljára megreggeliztél, megkávéztál, fogat mostál és bevetted a gyógyszered… Mert azt írja az újság, azt nyomja a rádió a tévé…!