"Ha segíteni akarnék a Smernek, ugyanezt tenném" - mondta a parlament elnöke a volt rendőrfőkapitány őrizetbe vétele kapcsán
Ha magasabb százalékokhoz akarnám segíteni a Smert, nem tenném másképp – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a volt rendőrfőkapitány, a Smer jelölte, Tibor Gašpar pénteki őrizetbe vétele kapcsán. Hozzátette, hogy az ügyről csak a sajtóból vannak információi.

„Nem fogok nyilatkozni a rendőrség munkájáról. Ha a bizonyítékok megállnak, az érintetteknek vállalniuk kell a felelősséget. Ha nem, akkor ez egy újabb fiaskó, blamázs, és szégyen a rendőrségre nézve" - mondta a parlament elnöke.
Kollár nem akarja, hogy egy szervezett csoport helyébe, amely államilag eldöntötte, hogy kinek van joga az igazsághoz, egy újabb csoport lépjen, amely ugyanezt csinálja. „Azt látom, hogy Szlovákiában nem tartanak be minden szabályt, és nem minden eljárás törvényes" - jelentette ki.
Ivan Šimko belügyminiszter visszahívását hibának tartja. Olyan szakembernek nevezte a volt minisztert, aki betartatta volna a törvényeket és felügyelte volna az eljárásokat. Megismételte, hogy nem tud elképzelni egy koalíciót a Smer-SD-vel, és ennek nincs köze ahhoz, hogy a párt jelöltjére bilincsben kerül-e vagy sem.
Amint arról beszámoltunk, a NAKA pénteken őrizetbe vette Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt, Fico pedig erre reagálva azt állította, hogy Čaputová átvette a stafétát az ellenzék likvidálásában. „A NAKA nem tehetett volna ilyen durva antidemokratikus beavatkozást a választások folyamatába az ő beleegyezése nélkül, illetve anélkül, hogy a belügyminisztériumban felvilágosították volna róla lakáját, Ódor Lajost” – jelentette ki Fico, majd hozzátette: szerinte a NAKA és a Speciális Ügyészi Hivatal az ellenzék felszámolásának politikai feladatát szolgálja.
A letartóztatás korrupciós bűncselekményhez kapcsolódik. Gašparon kívül letartóztatták az Újságíró (Novinár) nevű nyomozócsoport korábbi vezetőjét is, amely Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után alakult a NAKA-n belül. Roman Stahlnak az Aktuality szerint annak idején azért kellett a nyomozócsoport éléről távoznia, mert a neve megjelent a Marian Kočner és Norbert Bödör közt folytatott kommunikációban.
A gyanúsítottak közt van a nyitrai oligarcha, Norbert Bödör is, őt azonban nem tudták őrizetbe venni, mert külföldön nyaral.
Tibor Gašpar a Tisztítótűz (Očistec) ügyben is vádlottként szerepel. A Tisztítótűz-ügyben foglalkoznak annak gyanújával, hogy a rendőrségen belül egy bűnszervezet alakulhatott ki, melynek fejei a nyitrai oligarcha, Norbert Bödör, illetve az országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar voltak. Az alsóbb szintjein ott volt például Róbert Krajmer, a NAKA korrupcióellenes részlegének vezetője, Peter Hraško, a NAKA igazgatója, Marián Zetocha, a NAKA pénzügyi hírszerzési részlegének korábbi igazgatója, Bernard Slobodník, aki a NAKA pénzügyi részlegét vezette, František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatója, Dušan Kováčik speciális ügyész és mások. A bűnbanda feladata volt, hogy különböző kényes ügyek nyomozását figyeljék és akadályozzák vagy szüntessék meg különböző eszközökkel.
TASR/para