Ha a vírus azt teszi velünk, amit tavaly, megbukik a kormány és a társadalom is beleroppan

2021. június 28. - 11:42 | Belföld

Terjedelmes interjút készített a DenníkN lap Pavol Čekan biokémikussal, aki elmondta  a véleményét a koronavírus legveszélyesebb változatával összefüggésben.

Ha a vírus azt teszi velünk, amit tavaly, megbukik a kormány és a társadalom is beleroppan
Illusztráció (Fotó: Cséfalvay Á. András)

Szerinte a delta variánsa körülbelül 40–45 százalékkal fertőzőbb, mint a brit változat. A kisgyerekekre is veszélyesebb, ami miatt ez a kórság még gyorsabban terjed, de legalább a halálozási arány nem magasabb. Mindezt a nagy-britanniai adatok alapján látni, és bár a fertőzöttek száma csaknem nyolcszorosára nő, enyhébb a betegség lefolyása, főleg a beoltottak körében, valamint a kórházban kezeltek száma sem növekszik ezzel arányosan.

A járvány hatalmas társadalmi és szociológiai probléma. Senki sem akar többé lockdownt, azt, hogy bezárják az iskolákat, hogy a lakásaink rabjai legyünk. Mindenki felfogja ezt, és a politikusok is tudják, hogy ez a kormányok bukását idézné elő. Ha most nem készülünk fel, és megismételődik az, amit tavaly ősszel és télen, akkor megbukik a kormány és ezzel együtt búcsút inthetünk a normális társadalomnak. Az embereket már bosszantja ez az egész. Ezért is kellene őszre jól felkészülnünk.

Bár a vírus következő hulláma valószínűleg hamarabb jön el. Minden attól függ, hogy milyen gyorsan tudunk tesztelni, a vírust nyomon követni és azt szekvenálni, azaz megfejteni a genetikai kódját. Nagyon fontos, hogy az összes pozitív mintát szekvenáljuk, és ez a munka gyorsabb legyen, mint most, amikor néha három-négy hétig is eltart. Ha felgyorsítjuk ezt a folyamatot, akkor világos lesz számunkra, honnan származik a fertőzés. És aztán itt van az oltás, ami az egyik legfontosabb tennivaló.

A vakcinázásra ugyanis most van a legjobb alkalom. Ki kellene használnunk, hogy a járvány intenzitása alábbhagyott. Mert az oltás ilyenkor a leghatékonyabb, hiszen legkisebb a mellékhatása.

Az ország lakosságának 35 százaléka kapta meg az oltóanyag első adagját, 25 százaléka a másodikat, és ez nagyon kedvezőtlen adat. Hiszen elegendő vakcina áll rendelkezésre, és nincs mire várni. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, jobban kellene ismerni a szlovákiai néplélek árnyalatait. Szlovákiában magas a vidéki lakosság aránya. Vidéken pedig fontosabb a személyes kampány. Čekan néhány hétig gyógykezelésre kényszerült, és ez alatt az idő alatt a vele egy helyen kezelt páciensek tucatjait vette rá arra, hogy oltassa be magát. Előadásokat tartott nekik, ahol egy csomó álhírt kellett cáfolnia és az oltóanyag szakmai részleteit elemezgette az érdeklődőknek. A szakember szerint nagyon fontos elbeszélgetni az emberekkel.

A biokémikus térségünkben példátlannak tartja, hogy a szlovákiai pártok vezetői (például Peter Pellegrini, Robert Fico és Igor Matovič) még mindig nincsenek beoltva és nem is nagyon buzdítanak arra, hogy a polgárok megkapják a vakcinájukat. Ilyet nem tapasztalhatunk sem Magyarországon, sem Ausztriában, Csehországban vagy akár Lengyelországban. Óriási problémának tartja, hogy Matovič is ebbe a csoportba tartozik, hiszen olyan emberről van szó, aki pénzügyminiszterként ott ül a kormányban és befolyásolhatja a kampányt. Čekan ezt a hozzáállást nem tudja megmagyarázni, ez számára teljesen érthetetlen. "Kutató vagyok, képes vagyok értelmezni egy tudományos cikket, felfogom, hogy az adatok világosan azt mutatják, hogy az oltás biztonságos és hatékony. Ha ezt valaki megkérdőjelezi, akkor annak más szakemberre van szüksége." - véli Čekan.

A kutató ugyanakkor úgy véli, hogy a koronavírus ezzel a delta változattal elérte a fertőzőképességének a csúcsát, ez talán az utolsó durva variáns. "Ha tévednék, elnézést kérek, de azt hiszem, helyesen látom." A delta típus lassan dominálni fog Szlovákiában és a jó hír az, hogy az mRNA-s oltóanyagok (mint például a Pfizer), 90 százalékos hatékonysággal veszik fel a küzdelmet ellene. "Túl kell élnünk az őszt és a telet, és azt hiszem, hogy ez nem lesz tovább." - véli a szakember, aki hozzátette: "Aki nincs beoltva, az átesik a betegségen, és ha az idősek nem kapják meg a vakcinát, az mindannyiunk hibája lesz. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a második hullámhoz hasonlóra nem kerül sor, hiszen a beoltottak aránya egyre növekszik, a tesztelésünk egyre hatékonyabb, ahogy a vírus nyomon követése is."

(DenníkN)