Háborognak a Slovannál: a vizsgálatok szerint nem is volt koronavírusos a csapat fizioterapeutája

2020. szeptember 9. - 11:32 | Sport

Nem állapítottak meg antitesteket a Slovan fizioterapeutájának szervezetében, ami arra enged következtetni, hogy nem is volt koronavírusos – jelentette be kedden a szlovák bajnok a hivatalos oldalán.

Háborognak a Slovannál: a vizsgálatok szerint nem is volt koronavírusos a csapat fizioterapeutája
Fotó: TASR

A KÍ Klaksvík elleni BL-selejtezőre készülő Slovan első küldöttségében az egyik fizioterapeutánál állapítottak meg koronavírus-fertőzést, aki így kéthetes karanténban maradt a szigetországban. A Slovan közleménye szerint a férfi a vírus semmilyen tünetét nem tapasztalta magán.

Miután visszatért Szlovákiába, az antitesteket kimutató tesztet végeztetett egy akkreditált laboratóriumban. Az eredmény azonban azt mutatja, hogy a fizioterapeuta szervezetében nincsenek antitestek.

„Éppen ez a teszt mutatja ki, hogy valaki átesett-e a fertőzésen anélkül, hogy észlelte volna magán a tüneteket. A fizioterapeuta állítólagos pozitív koronavírustesztje után az egész csapatot karanténba küldték” – áll a pozsonyi klub közleményében.

A Slovan tartalékcsapattal kiállhatott volna a feröeri bajnok ellen, viszont abban a keretben is pozitív esetet állapítottak meg a helyi hatóságok, így az UEFA végül a mérkőzés kontumálása mellett döntött, és 3:0-s eredménnyel a Klaksvík együttesét juttatta tovább. A második körben aztán a feröeri bajnok kiesett a svájci Young Boys ellenében.

„Az antitesteket kimutató teszt eredménye csupán megerősíti a kétségeinket a feröeri hatóságok intézkedéséről. Tisztában vagyunk vele, hogy ezekkel a tényekkel sem tesszük semmissé az UEFA döntését, de fontosnak tartjuk, hogy ezek az információk nyilvánosságra kerüljenek. Joggal érezzük magunkat megkárosítva. Csalódottak és szomorúak vagyunk, hogy nem a mi hibánk miatt nem folytathatjuk a Bajnokok Ligája selejtezőjében” – nyilatkozta ifj. Ivan Kmotrík, a csapat vezérigazgatója.


(tt)