Háború és béke nincs, csak háború vagy béke

Ardamica Zorán | 2022. január 27. - 09:33 | Vélemény

Tudjuk, hogy ma már sajnos mindent és bármit lehet röfögni az utcán, a virtuális térben és a pártsajtóban következmények nélkül. De azért legalább olykor-olykor elővehetnénk a józanabbik eszünket, és azonosíthatnánk, mi a röfögés és mi a normális beszéd, illetve, mi számít korrekt információforrásnak és mi nem.

Háború és béke nincs, csak háború vagy béke
Fotó: TASR

Tudjuk, hogy mindent és bármit lehet, amióta a Covid-őrület (is) a mainstreambe engedte a normálishoz képest extrém erőket és nézeteket. Ugyanakkor jusson eszünkbe, a posztfaktuális kor előtt miként röhögtük volna ki azokat a bolond és hazug nyikhajokat, akik a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokról papolnak. Sosem vettünk volna komolyan a kocsmában záróra környékén sem olyan embert például (1968 után pedig duplán nem), aki szerint a mocskos és rohadó nyugati imperializmus, ahol éhbérből veszik szegény, véres húsig nyúzott németek azokat a szar S Merciket. Meg akkora pokol, hogy Berlint fallal kellett kettéosztani, nehogy már nyugatról mindenki átszökjön a prosperáló Albánián át az eszményi Szovjetunióba. Ma ezek az alakok törvényeket alkotnak és egyetemeken tanítanak…

Azoknak, akik nem tudták, merre van kelet és nyugat, a szavára nem adtunk.

Csodálkozom, miért nem lehet abban az országban, amelyben szüleink, nagyszüleink, dédszüleink kipróbálhatták életük során mindkét rendszert, sőt többet is…, emlékezni arra, milyen az élet az egyikben és milyen a másikban. Valamint arra, miként lehetetlen és nem is kifizetődő a semlegest játszani, miközben a semlegességet a leggazdagabbak is csupán hatalmas erkölcsi és anyagi áldozatok árán voltak képesek fenntartani pl. a második világháború során.

Valahová tartozni kell. És mi tartozunk is, mégpedig a földrajzi közép nyugatabbik oldalára. És ezt rohadt nehéz volt elérni. (Mérce: ma már hozzánk is szöknek keletről, még ha mi továbbra is nyugatra migrálunk… nem keletre…)

És az exkomcsik és exbesúgók ordítozásával ellentétben evidens: semmiféle jogalapja nincs arra Putyinnak, az ex-kgb-és orosz neocárnak és sleppjének, hogy egyes egyedül az ország földrajzi nagyságára és vélt erejére hivatkozva azt követelje bárkitől, hogy az ő kívánságait szem előtt tartva mondjon le saját szabadsága és békéje jelentős részéről – különben dühbe jön.

Igen, mindenki békét akar, mert a háborús megoldás mindig a legrosszabb megoldás, ha egyáltalán megoldás. Ám a hidegháború lassanként átment egy hibrid hadviselésbe, majd pedig az orosz állam kedvére támadt meg kisebb országokat, hogy azokat teljesen magához csatolja, vagy legalább totális gazdasági függésbe sodorja.

Magyarán sosem hagyta abba a szovjet birodalmi terjeszkedést. Emellett sorban szegi meg a nemzetközi egyezményeket. Szóval háborút folytat.

Eddig nálunk nem lőttek, most kerültek szó szerint lőtávolba. Oroszország a támadó, nem őt kell megvédeni a fb-on és a téren szájalva, hanem magunkat. Oroszország ugyanis a nyugatot támadja. Nemcsak ideológiai szinten, hanem fegyverekkel. Értelemszerűen ehhez át kell gyalogolni egy csomó néhai „saját” területén, rajtunk is.

Anno ugyanis a Szovjetunióhoz voltunk csatolva – erőszakkal. Azóta – nem erőszakkal, hanem önként – a nyugathoz csatlakoztunk. Ahogyan a legtöbben Oroszország nyugati szélein. Tehát – véssük be végre – mi itt nem a nyugat és a kelet között állunk középen, semlegesen, békegalambokat hizlalva, hol ide, hol oda nyalva a jólét érdekében…

Mi nyugaton vagyunk, mi is vagyunk ma már végre a nyugat. Szerencsére! És nem mi ellenségeskedünk kelet felé, hanem onnan támadták meg a szomszédunkat (szintén szlávot, kedves szláv kölcsönösséggel takaródzó ruszofilok), onnan veszélyeztetik a szövetségeseinket.

Tudatosíthatnák a Nagy-Magyarországról álmodozó csökött irredenták is, hogy Putyinéktól legfeljebb orosz megszállás várható, nem a magyar feltámadás.

Ugyanolyan felelősség terhel bennünket is, minden posztkommunista országgal együtt, ha nem képviseljük a szövetségeseink oldalán elég evidensen saját nyugatunkat, azaz önmagunkat. Mert akkor mindenkit gyengítünk, aki az áhított békét garantálhatná.

Oroszország ugyanis nem ismeri a békét, nem tudja értelmezni ezt a fogalmat (lásd a második világháború utáni évtizedeket), és ha van róla saját elképzelése, az nem azonos a mi nyugati békefogalmunkkal. Putyin szerint az a béke, amikor mindenki neki hódol, adózik, s ő közben a következő háborút készíti elő.

Ne áltassuk magunkat! Nem létezik háború és béke egyszerre, mutyiban, hol így, hol úgy ügyeskedve. Csak háború van, vagy béke van.

Utóbbi a törékenyebb, hiszékenységgel, önáltatással és szajhapolitikával lehetetlen fenntartani – a szajhák ugyanis sosem járnak jól és örökre szajhák maradnak. Megalázva, megtörve, megerőszakolva.