Hadjáratok a semmibe

Lelki füleimmel már hallom a reflexszerű okosságot, miszerint azért tartunk itt, mert a megmondóemberek csak arra képesek, hogy szegény ellenzéket szidják ahelyett, hogy reggeltől estig azt kiabálnák, hogy fújorbán, mert akkor a népek jobban megértenék, hogy az Orbán milyen szörnyű. De szerény véleményem szerint azért tartunk itt többek között, mert az ellenzék ilyen minőségű; mert politikusai ennyire nem akarják megérteni, milyen rendszerben élnek, mit kellene változtatni rajt, és persze a híveiket sem világosítják fel róla.

Az egyik kampány neve Budapesti Lakógyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte, válaszul arra, hogy a központi kormányzat önkényes elvonásokkal a fizetésképtelenség szélére sodorta a Duna királynőjét, és csak hónapok kérdése, hogy bele is lökje. A Budapesti Lakógyűlés online szavazás volna a fővárost fájdalmasan érintő három finanszírozási kérdésről, valamint egy közlekedésszervezési dilemmáról, ami közvetve szintén összefügg a finanszírozással.

A baj valóságos alapja az, hogy az önkormányzatok ki vannak szolgáltatva a központi kormányzat jóakaratának. Annak, ami nincs, hiszen éppen az a cél, hogy ellenzéki önkormányzatra ne legyen értelme szavazni.
Borsó a falon, nem először írom és nem másodszor: Ez ellen az lenne a garancia, ha az önkormányzatoknak lenne a központi kormányzat kegyétől független, a saját választópolgáraiktól származó normatív alapbevételük. Olyan, aminek az elköltését a választópolgárok számonkérhetnék önnön kormányzatuktól. Mondjuk, a személyi jövedelemadó helyben maradó X százaléka, mint Szlovákiában vagy Magyarországon is, bár csökkenő mértékben, 2010-ig; vagy az összes adóbevétel törvényben meghatározott lakosságarányos százaléka, mint Ausztriában.

Csak hát azonkívül, hogy ebben nincs fújorbán, és jelszóvá formálva sem tartalmaz érzelmileg mozgósító elemeket („nem érdekli az embereket”), kivívhatatlan is. Ugyanúgy elérhetetlen és megoldhatatlan, mint az hogy a kormánynak mégiscsak essen meg a szíve az ellenzéki Budapesten.

De ha már a rövid távú cél elérhetetlen, viszont a hosszú távú politizáláshoz Karácsonynak megvannak az eszközei, akkor politikailag erkölcsösebb és hasznosabb is volna, ha egy fontosabb és hosszú távon elérhető célért indítana mozgalmat. Olyasmiért, ami elvont ugyan, mégis van érzelmi vonzóereje, talán, legalábbis a budapestiek egy mérhető része számára. Nevezetesen a demokráciáért, aminek része az alkotmányos hatalommegosztás/fékek és ellensúlyok, valamint az az elv, hogy az ember attól kérheti számon a befizetett adói elköltését, aki elkölti.

Idáig azonban nem terjed Karácsony főpolgármesternek és átlagosan negyvennégy tanácsadójának a politikai képzelete és gyaníthatóan a demokratikus tudása sem. Úgyhogy ez a kampány csak azt erősíti meg a pesti választópolgárokban a saját költségükre, hogy a fő baj nem a demokrácia hiánya, hanem Orbán oktalan szívtelensége, amin nyilván lehet változtatni különféle érzelmekre ható akciókkal.

Másfelől sem „nemzeti konzultáció”, sem „budapesti (debreceni, lajosmizsei) lakógyűlés” nevű alkotmányos alapintézmény nem létezik. Van petíciós jog, aminek kötelező döntési következménye nincsen, és van helyi népszavazás, amit a központi hatalom vagy enged, vagy nem. De helyi népszavazás, értelem szerint, arról a kérdésről nem tartható, hogy a központi költségvetésből adjanak-e pénzt egy konkrét célra.

A nemzeti konzultáció és kicsinyített változata, amit Révész Sándor oly kiválóan és indulatosan elemez a hvg-ben, ugyanolyan típusú kommunikációs kampány a központi vagy helyi végrehajtó hatalom részéről. Demokratikus döntéshozó vagy döntést befolyásoló intézményként beállítani: megtévesztés, a demokrácia fogalmának, hogy ne fogalmazzak gorombán, elködösítése.

A budapestiek többsége nyilván azt szeretné, ha a kormány nem venné el még a saját korábbi jogszabályi útján meghagyott pénz nagy részét sem, és a főváros nem válna idén nyárra fizetésképtelenné. Ezt a kormány minden Lakógyűlés nélkül pontosan tudja, azért csinálja.

A másik nagy kommunikációs hadjáratot a legnagyobb – de a Fideszhez képest csekély – népszerűségű ellenzéki párt, a DK, illetve Dobrev Klára által vezetett árnyékkormánya folytatja. Ennek óriásplakátja szerint „Orbán Viktor az árakat emelte, Dobrev Klára a béredet fogja emelni!”

Türelmetlenebb ellenzéki barátaim, még ha nem is DK-hívek, azt mondják erre: végre valami, amit az emberek megértenek, nem a fejük fölött kell elbeszélni. Tény, hogy az érzelmi hívóerő itt nem hiányzik. De ha „az emberek” csak ennyit értenek, és még hivatásos ellenzéki politikusok is a gazdasági analfabétizmus ilyen alacsony szintjében bíznak, és ezzel akarnak népszerűséget szerezni Orbán Viktor rovására (hiába), akkor mért reméli bárki, hogy itt valami változni fog?

Nagyon röviden, mert nem a közgazdasági, hanem a politikai elemzés a dolgom: Orbán Viktor nem árakat emelt, éppen hogy befagyasztotta őket hosszú éveken át, hanem gazdaságpolitikájával az inflációt gerjesztette (Európa-rekord szintre), nem csak, de többek között éppen azzal, hogy a választási kampányban forintbilliókat zúdított a lakosságra – ez mind jövedelemnövelés volt. Megtehette, hiszen nála volt a kincstár kulcsa. Miközben, az osztogatható pénz elfogyván, a bérek nem azért alacsonyak, mert Orbán Viktor nem aggya oda a pénzet, hanem mert a politikájával sikerült tartósítani a magyar gazdaság rossz termelékenységét (tömör gazdasági elemzések olvasható az egyébként DK-tag Bauer Tamás Facebook-oldalán).

Dobrev Klára pedig Orbán Viktorhoz hasonlót ígér – de három évvel a következő parlamenti választás előtt, amikor még a legelrugaszkodottabb ígéret időleges hatása is garantáltan elszáll a semmibe. (Jövő ilyenkor önkormányzati és EP-választások lesznek. Hogy milyen politikai tudatosságra vall ebből az alkalomból, három évvel későbbi országos kormányzást ígérve, a miniszterelnök ellen kampányolni, azt inkább nem elemzem.) És mindezt úgy, hogy nem áll rendelkezésére semennyi elszórható államháztartási pénz. Nem tudom, hogy a politikatörténetben valaha is följegyeztek-e ilyen kampányt.

Ahogy Karácsony akciója az eleve súlyos demokrácia-tudatlanságot erősíti meg, úgy Dobrevé a gazdaságról és a kormányzásról alkotott magyar tévképzeteket rögzíti még jobban. Eszerint a gazdaságban a legfőbb cselekvő alany az állam. Az állam pedig – itt jön be a sajátosan magyar politikai tudatlanság – egyenlő a központi végrehajtó hatalommal, azaz a kormányal, ami, ugye, a miniszterelnököt jelenti, és mindenható. Rossz kormány elveszi vagy nem aggya oda a pénzet, mert gonosz. Jó kormány pénzet ad, mert az a dolga, és megteheti, tehát meg kell tennie.

A Fidesz ellenzékből és visszamenőleg ezzel kampányolt a másik oldal ellen – most a másik oldal próbál így kampányolni Orbán Viktor ellen, hiszen egyszer már bevált. Látjuk is az eredményt.

Nem kell sokat gondolkozni rajt: ha ilyen kormánnyal szemben ilyen az ellenzék közpolitikai és gazdasági ajánlata, mennyi esélye van annak, hogy az országban valaha is tartósan szabadság és jólét lesz. A válasz egyetlen szó.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.