Hajmeresztő, mennyivel többen haltak meg idén januárban, mint tavaly

2021. március 12. - 13:58 | Belföld

A Statisztikai Hivatal korábban közölte már, milyenek voltak a halálozási adatok a tavalyi évben, amely ilyen szempontból a második világháború utolsó éve óta a legsúlyosabb volt. Most arról közölt részletesebb, mondhatni elképesztő információt, hogy a januári halálozási adatok hogyan változtak az előző évek átlagához képest.

Hajmeresztő, mennyivel többen haltak meg idén januárban, mint tavaly
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A statisztikusok közölték, hogy idén januárban (bármilyen diagnózis vagy tragikus cselekmény folytán) elhunytak száma összesen 8 650. Tavaly viszont ez még alig haladta meg az 5 ezret. Tavaly januárhoz képest 3 600-zal, haltak meg többen, míg az ötéves átlaghoz (2016-2020) képest is csupán egy kevéssel jobb a helyzet (+3 500).

A Statisztikai Hivatal szerint az elhalálozások megnövekedett számáért egyértelműen a koronavírus-járvány második hulláma szerepel. Zuzana Podmanická, a lakossági statisztikákért felelős osztályvezető kifejtette, azért fontos ilyen statisztikák vezetése, hogy tudomást szerezzenek az elhalálozások túlzott számával, függetlenül a diagnózisoktól. Ezt követően kezdődhet meg a szofisztikáltabb vizsgálata az olyan súlyos helyzeteknek, mint amilyen az egy éve tartó járvány is.

A statisztikusok közlése szerint ráadásul az elhalálozások száma növekedésének dinamikája az elmúlt hónapokban emelkedett, míg ugyanis novemberben még csak 41%-kal haltak meg többen, addig decemberben már 60%-kal.

Kapcsolódó cikk:
Túl vagyunk a nehezén, szakemberek szerint már csökkenni fog a járvány napi áldozatainak száma Szlovákiában

Ezen belül gyorsult az elhalálozási dinamika a 65-74 évesek, illetve elkezdett nőni a 65 éven aluliak körében is. Az elmúlt év végén ez utóbbi korcsoportban az elhalálozások száma alig haladta meg az átlagot, januárban viszont már az összes elhalálozás ötödét tették ki.

Nagyok az eltérések megyénként is a halálozási számok terén. Nyitra megyében például egészen iszonyatos növekedést hozott az idei január. A tavalyi év első hónapjához képest két és félszeresére, tehát 153%-kal nőtt az elhunytak száma.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a járvány előtti évek januárjaiban 700-750-en haltak meg, míg idén 1800-an. Nyitrát Nagyszombat megye követi, ahol 82%-kal magasabb volt a halálozások száma, majd Pozsony és Trencsén megyében kb. 60%-kal.

A többi megyében 50% körüli arányban haltak meg többen, mint tavaly ilyenkor, Zsolna megyében volt ez a növekmény a legalacsonyabb, 38%-os.

(TASR)