A Covid-19 már csak a 10. leggyakoribb halálok.
A Covid-19 már csak a 10. leggyakoribb halálok.
Mutatjuk, mi volt a leggyakoribb halálok Szlovákiában márciusban.
Novemberben összesen 7167 elhalálozás történt az országban.
Mutatjuk, hogy a covid halálos áldozatainak hány százaléka volt 65 évnél idősebb.
A Covid-19 idén január és március között dominált.
Az év elején a vezető halálok még a COVID-19 volt, amely kegyetlen kaszabolást végzett.
Tízből négy elhunytnál a Covid-19 volt a halál oka az első negyedévben.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
A téli időszak a légúti betegségek gyors terjedését is magával hozza.
A kieső helyen álló hazai csapat az első játékrész hosszabbításában szerzett vezetést.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését XVI. Károly Gusztáv adta át.
Mikulec több érdekes dologra is felhívta a figyelmet.
A szezon során több összecsapást is kénytelen volt már kihagyni egyéb sérülések miatt.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.