Halálos baleset: 19 éves fiatal vesztette életét az ütközésben, kábítószert találtak az autójában

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket, miután összeütközött két személyautó Rozsnyóhoz közeli Betliar (Betlér) közelében.

Halálos baleset: 19 éves fiatal vesztette életét az ütközésben, kábítószert találtak az autójában
Fotó: TV JOJ

Az eset hétfőn este történt. Az egyik járműben egy 20 és egy 19 éves fiatal utazott – utóbbi volt a sofőr, aki minden bizonnyal elvesztette uralmát járműve felett és összeütközött a szemből érkező autóval. A másik járműben egy osztrák család utazott.

A két fiatalt a tűzoltók vágták ki a roncsok közül, a 20 éves fiú életét már nem tudták megmenteni. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A másik járműben utazó nő és gyerek szintén sérülésekkel került kórházba. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják. A TV JOJ információi szerint a fiatalok autójában kábítószert is találtak.


noviny.sk/para