HALÁLOS BALESET: Bepiálva, bedrogozva vezetett a nő, aki miatt meghalt 33 éves utasa

2023. szeptember 16. - 10:54 | Régió

A rendőrség a hét elején tájékztatott az esetről, mely során meghalt egy 33 éve vétlen utas. Most részletek derültek ki az autót vezető 30 éves nőről.

HALÁLOS BALESET: Bepiálva, bedrogozva vezetett a nő, aki miatt meghalt 33 éves utasa
Rendőrségi felvétel

A baleset a breznói járásbeli Michalová község és Brezno között történt. A rendőrség korábban azt közölte, hogy a 30 éves nő által vezetett autó egy balkanyarban megcsúszott, majd nekicsapódott egy betonfalnak és a tetejére borult. 33 éves utasa a helyszínen meghalt. Súlyosan megsérült a nő is, őt kórházba szállították.

Miután utánanéztek a nyilvántartásban, kiderült, hogy a sofőrnem bevonták a jogosítványát, tehát nem is ülhetett volna a volán mögött. Viszont olyan állapotban volt, hogy nem tudták megszondázni, így vért vettek tőle. A rendőrség pedig közölte, hogy a vérében alkoholt és kábítószer nyomait is megtalálták.

A rendőrség szakértői vizsgálják, hogy a vérében mért mennyiségek milyen mértékben befolyásolhatták őt a tragédia bekövetkeztében.

(parameter)

Címkék: baleset