HALÁLOS BALESET: Elütött egy férfit, majd még tíz kilométeren át vonszolta magával az áldozatot

A hétfőről keddre virradó éjszaka tragikus közlekedési baleset történt Lelesz (Leles - Tőketerebesi járás) községében.

HALÁLOS BALESET: Elütött egy férfit, majd még tíz kilométeren át vonszolta magával az áldozatot
Fotó: Polícia SR

„Éjjel egy eddig ismeretlen sofőr egy ismeretlen gépjárművel Lelesz község felől Királyhelmec (Kráľovský Chlmec) városa irányába vezetett, ahol eddig ismeretlen okból ütközött egy 53 éves gyalogossal" – közölte a rendőrség a közösségi oldalán.

Az ütközés után a gyalogos az futóműbe akadt, míg a jármű Királyhelmecen keresztül Perbenyik (Pribeník) községbe vonszolta az áldozatot, ahol végül kiszabadította a férfit. Ez egy körülbelül tíz kilométeres szakasz.

Az ügyet a helyszínen átvette a bűnügyi rendőrkapitányság nyomozója, aki az említett közlekedési balesettel kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztása bűntettével összefüggő emberölés vétsége miatt indított büntetőeljárást.


(Korzár)